Gyertyalángban keresem arcodat mama,
pislákoló fénye tán megmutathatja,
azt a távoli világot, hová nem ér el kezem,
hiába akarom szívvel-lélekkel.

 

 

Lassan itt a Karácsony,
gyertyát gyújtunk szépen,
s vacsorához ülünk
meghitt békességben.
Arcunkról majd eltűnnek
a könnyek nyomai,
bárhogy fájja szívünket,
hogy hiányzik valaki.
Valaki, aki nem ül többé közénk,
nem mosolyog ránk,
s ki nem tölti be melegséggel
a meghitt kis szobát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szenvedj Velem...! Tudod, mit mondtam: fel kell érnünk a Kálváriára. De a mi lábunk együtt járjon...!
Ne sajnálj semmi fáradtságot, határt ne ismerj, megváltó munkámból soha ki ne kapcsolódj egy pillanatra sem! Ezt állandóan szem előtt kell tartanod. Ez a szentek példájának követése. Ebben megegyeznek mind az Én megváltó munkám segítői, bármilyen körülmények között éltek is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csendes estét kívánok kedves csoportnak.
Ma fájó emlékek jutnak eszünkbe,mindazokra gondoltunk aki már nincsenek közöttünk!
Mindenkinek van akiért gyújtunk gyertyát- temetőbe megyünk szál virággal és csak állunk a sírnál és csendben könnyeket hullajtjuk.
De emléke él és élni fog.
Mert nem haltak meg csak messze távoztak hol meg nem érinthetjük.

 

 

Gyertya gyullad meg minden nap,
Nélküled hideg és nyugtalan.
Önmagam soha nem leszek,
Semmiben immár nem hiszek.
Elfelejtettem élni már,
Szívemben nem lesz többé nyár

 

Üdvözlégy Mária! Kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent anyja! Imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Amen.

 

 

 

"Küzdelmes volt az út, mely most búcsú nélkül hirtelen véget ért, fáradt tested örökre pihenni tért.
Végső utadra indultál megnyugodva, gondolatban kísértünk égi otthonodba. Ott fent míg találkozunk, addig is aludd szépen örök álmod."

 

 

Ha fájó szívvel kell látnom,
hogy legjobb barátaim elhagynak egymás után,
Te velem vagy, Jézusom.

Ha a göröngyös utat társtalanul kell tovább rónom,
Te velem vagy, Jézusom.

Ha az életben mindenkitől elhagyatva állok,
Te velem vagy, Jézusom.

Ekkor érzem valójában közelségedet,
hogy velem vagy, Jézusom.

Amikor a legelkeseredettebb  harcomat vívom,
Te velem vagy, Jézusom.

Tudom, amikor a harcból győztesen kikerülök,
Te mellettem vagy, Jézusom.

Tudsz rólam mindent,
s amikor szívemet elönti a bánat és a keserűség,
Te velem vagy, Jézusom.

 Mindenható, mennyei Király, megváltó Úr Jézus Krisztusom! A halál összetöri szívünket, lelkünket mikor elragadja azokat, akiket szeretünk. Te, Uram, ismered fájdalmainkat, tudod könnyeinket, hiszen mindezekben neked is részed volt, mikor sorsunkat elhordoztad. Kérlek azért, mutasd meg nekem szabadításod, jöjj hozzám diadalmasan, és Szentlelked által tanítsd meg nekem, hogy Te a halottakat föltámasztod, és aki a tiéd, az örökké él. Amen.

Aranyosi Ervin : Az aradi vértanúk emlékére

Szabadság, mit legyűrt a zsarnok.
Egy nép mely gyászol, s ünnepel!
Temetni jöttünk és siratni,
de e nép többet érdemel!
A gőg, s a túlerő legyőzött,
de büszke népünk fennmarad!
Ők tizenhárman ott nyugosznak,
nem népünk sírja lett Arad.
Ha hűvös, őszi éjszakákon,
a csillagokat kémleled,
tizenhárom ragyogó csillag
felülről őrzi népedet.
Hibáinkból tanulni kéne,
mert “megbűnhődte már e nép”!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.

Sírodnál ülök
Nyugalomban, csönd ölel.Ahogy ideértem, éreztem, hogy eláraszt a lelki nyugalom.
Múltunk része, amin úgysem tudunk változtatni... a szép sírhalom.

Néha egyedül kell lennünk ahhoz, hogy a szó legteljesebb értelmében újra önmagunkra találjunk. Időre van szükségünk, hogy gondolkodjunk, eldolgozzuk az elvarratlan szálakat, felfedezzük a kuszaság mögötti értelmet, vagy egyszerűen csak szabadjára engedjük a fantáziánkat. Mindezt legjobban egyedül tudjuk megtenni.

- Leo Buscaglia -

Ne sírj !   Ne sírj, mert szeretsz engem
A halál nem jelent semmit
Csak átmentem, a másik oldalra.
Az maradtam, aki vagyok és Te is önmagad vagy.

Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre.
Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.
A fonalat nem vágta el semmi, miért lennék a gondolataidon kívül....
csak mert a szemed most nem lát...

Nem vagyok messze, ne gondold.
Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.
Meg fogod találni a lelkemet és benne egész letisztult szép
gyöngéd szeretetem.

Könny szökik a szemedből,
barátod most a néma csend.
Ki nem mondott szavakból
sző fonalat a kavargó érzelem.

Keserű-édes cseppje hull
hallgatagon most szerteszét.
Egy pillanatig az égig emel,
majd a porban hullik szét.

Barázdák ülnek az arcodon,
a múló idő rajzolt rá karcokat.
Hiába próbálod letörölni róla,
nem engedi az évek vasfoga.

Sóhajod csendes kiáltás,
lelkedből szakadó félelem.
Erőtlen, gyenge lépteid már
nem hallja többé senki sem.

 

 

Tudod, milyen nehéz úgy leélni
egy egész életet,
hogy magadba kell elsírni
a lélek-könnyeket,
és mosolyt kell erőltetni akkor is,
ha marcangol a fájdalom,
ha görcsberándult kín szakad fel
a tört álmú sóhajon.
Tudod, milyen nehéz
mindezt azért tenni,
hogy ne szánjon meg senki,
s hogy ne szerezz annak örömöt,
ki saját boldogságát
a te kínodból nyeri.

Csillagok gyúlnak a messzeségben.
Hűvösre fordult az éj, rideggé vált minden.
Párás ködben úszik az alföldi táj,
Reggelre a dermesztő fagy jéggel fedi már.

Előkerült a múlt az emlékek képében,
Szívbemarkolóan elcsendesül minden,
Megérint az elhunyt ősök szelleme,
Messze vannak, de itt élnek a lelkemben.

Leülök a végtelen semmi peremén,
Nincs tovább, itt vagyok az út végén,
Szemben velem lepelbe öltözött lények,
Nincs testük, de csillogó szemmel néznek.

Eltávoztak már Ők e földi világból,
Test nélkül élnek Tőlünk nagyon távol.
Génjeiket hagyták örökül nékünk,
Így most is itt élnek örökül mivelünk.

Gyertyát nyújtunk emlékül e napon,
Virágcsokor díszlik minden egyes síron,
Néma csendben gondolunk most rájuk,
Egy rövid ideig a régmúltban járunk.

A fájdalmat már
beágyazta lelkembe
a végtelen,
helyét átvette
a fáradt belenyugvás.

Emlékek érintik
gondolataimat,
velem mereng
a sok apró ragyogás.

Selymes-szelíden kísérik
tétova utamat
sírtól sírig -
istenem, hogy szaporodnak! -

Gyertyalángok
vívódnak a széllel,
fényeikben szeretteink lelke
áhítja és éli
az örök nyugodalmat.

 

Ahová mindig visszatérünk,
ahová mindig visszahullunk,
akármilyen magasba értünk...

Ahol szétnyílik kapzsi markunk,
és minden érték semmivé lesz,
mit lázasan űztünk, akartunk...

Ahol lehull rólunk az álarc,
ijesztő pőre lesz a lelkünk,
s a látszatért sincs már tovább harc...

Ahol nincs vég, csak drága kezdet:
Ó add, URUNK, add újra nékünk
ajándékul örök Kereszted!

 Szilágyi György:Így múlik el az életünk     .

 

 - Hol vagy fiam?

 

 - S, te hol vagy mama?

Így múlik el az életünk: emlékezünk, emlékezünk.
Egy régi bál, egy régi tánc, mindegy mi volt, semmit se bánsz.
Így múlik el az életünk: emlékezünk, emlékezünk.

Örvénylik múltunk mély tava.
Nincs nyár heve, csak tél hava.
Csitult a láz, elmúlt a tánc, szemünk körül már több a ránc.
Így múlik el az életünk: emlékezünk, emlékezünk.

 A gyermek még védtelen
a gyermek nem tudja, mi a félelem
a gyermek bátor és merész
vakmerőn tettrekész.
A gyermek még boldog és gondtalan
kacag mindenen s minduntalan
szemében röpke vendég a bánat
kis szíve érzi: mindenre van bocsánat.
A gyermek lelke hófehér
illatos kalács, puha, lágy kenyér
mit gyúrhatsz, ronthatsz és törhetsz
de mit oltárra is felemelhetsz
ha türelmes szód nyomán
kivirágzik benne a szeretet-erén.
Óvjad hát mindig gyermeked
törékeny virág ő, könnyen földre hull
úgy szólj hozzá, mint Isten angyala
légy te is teljes lényegedben
a türelem és szeretet maga.

Elmentél

Te elmentél tolünk
Hiányod érezzük
Vissza nem jöhetsz
Emléked velünk lesz

 

Zizzeno a sárga levél
felkavarja az oszi szél.
A sírokon gyász csendje ül
arcokon bú és könny vegyül.

Szeretteink porladnak itt.
Halk legyen a fájó szó, csitt!
Könnyem is oly halkan pereg
fátylát vonja, csak ott lebeg.

Fehér márványból palota
nincsen ajtó, ablak rajta.
Tetején virágcsokor ül.
Úgy fáj valami legbelül!

 Nézd fenn az égen,hogy ragyognak a csillagok.Hullanak a könnyeim tudod,hogy fáj nagyon.Ha itt lennél kérdeznéd mi bajom,csak annyit mondanék hiányzol nagyon...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Köszöntenélek, s nem lehet.
Már fentről nézel vissza rám.
Ünnepelnék, együtt veled,
de nem vagy már itt, jó Anyám.
Emléked még szívemben él,
de karom többé el nem ér.
Sóhajom száll, mint lenge szél:
– Fogadd hálámat mindenért!

Te voltál létem angyala,
biztonság, fészek, szeretet.
Hozzám szólt lelked szép dala.
Hallgattam, s néztem szemedet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Édesanyám emlékszel
féltőn őrizted léptem'
Hol van az a kislány
kire egykoron vigyáztál?

Messze van már elhagyott
szívében szeretet lakozott
Kicsi leány kicsi leány,
szeressed az Édesanyád!

Ölelnélek féltenélek
ha tehetném szeretnélek
De velem vagy álmomban
tündökölsz a csillagokban.

Szomorúan felnézek az égre
s látlak fényes csillag képében,
Könnycsepp gördül arcomon,
lepereg az ajkamon.

A szeretteink nem hagynak el minket. Egyszerűen csak eltűnnek a szemünk elől egy időre, de várnak ránk... az árnyékok között.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Devecseri Gábor

A szenvedésre emlékezzetek.
A szenvedésben lesz még részetek.
- mint volt is - , de én az Ő tövisével,
mely ágaimtól szívetekig ér el,
azt hirdetem, hogy igyekezzetek
szelíddé tenni próbált szívetek,
ti emberek kezétől szenvedő
és embert szenvedtető emberek.
És irgalmasabb lesz majd az idő,
Mit úgyis együtt kel töltenetek.

Királyi bevonulás
A virágvasárnapi szentmise liturgiája kissé eltér a szentmisék szokásos rendjétől. A mise ünnepélyes bevonulással kezdődik, pálmaágakkal kezünkben idézzük fel az Úr jeruzsálemi bevonulását, s ennek keretében olvassuk fel az erről szóló egykori eseményeket, idén Szent Lukács művéből. Az evangélium helyén pedig az Úr szenvedésének története, a passió hangzik el énekelt, ünnepélyesebb formában, vagy egyszerűen felolvasva.
Mostani elmélkedésünk témája a jeruzsálemi bevonulás.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szeressétek Isten egész teremtett világát, az egész világot, minden homokszemet a földön!
Szeressetek minden levélkét, Isten minden fénysugarát!
Szeressétek az állatokat, szeressétek a növényeket, szeressetek minden dolgot! Ha majd szeretsz már minden dolgot, meg fogod érteni a dolgokban Isten titkát is.

 

 

 

 

 

 

 

 Nem tudom neked adni a napot,
De tudok adni egy pillanatot.
Mikor megállíthatod a rohanó időt,
Kiszakítva belőle minden erőt.

Nem tudom a napot neked adni,
Sugarával meleget árasztani,
De elküldöm neked szívem melegét,
Áldásként küldöm, legyen a tiéd.

Nem tudom a napot adni neked,
De adom a szeretetemet.
Ha fontos neked, kezedbe veheted,
Ha megérintett, magaddal viheted.

A napot neked adni nem tudom,
Hiszen nincs is saját napom.
De van egy kis lángom, csak neked,
Amely szeretetedért tőlem egy köszönet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sok-sok boldog születésnapot kívánunk szeretettel!Isten éltessen sokáig!

Drága Julika.Köszönöm mindenki nevében a Moderátori munkádat..

Szeretettel gondolok rád....

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szűz Mária IMA.

Ó, Örök Atyám, szeretett Fiad, Jézus Krisztus nevében, és azokért a szenvedésekért melyeket azért szenvedett el, hogy a bűntől megmentse a világot, most arra kérlek, hogy védd meg a Katolikus Egyház földi szent Helytartóját, Benedek pápát, hogy ő is segíthessen gyermekeid és minden Felszentelt Szolgád megmentésében, a sátán ostorcsapásaitól és bukott angyalai uralmától, akik a Földön járva lelkeket lopnak.

 

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól. (Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.) Amen.

 

Ülni az ablak előtt és várni valakit...
aki már nem jön el
Tudom: a volt volna már sohasem lehet.
Ma sem jön, holnap sem.
Már sohasem jöhet.

forrás: jade54.bloglap.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mindig szokás volt, hogy az idősebbek a fiatalokat az ő egykori saját példájukkal próbálják útba igazítani: ,,bezzeg az én időmben..." Így kívánnak hagyományt teremteni, és elfogadtatni, hogy más volt régen a jó, és mennyire más ma a rossz. A szokás és hagyomány változatlan rutinjával ellenőrzött élet azonban a szegények és az egyszerű emberek számára börtönné válhat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bár ne tudná soha senki,
ne is ejtené ki soha senki,
fájdalom, mi a szívedbe hatol,
fájdalom, mi ha engeded, meggyilkol.
Bár ne tudná soha senki,
nem sejtené - nem ismerné ezt meg senki!
Fájdalom, mi a szívedbe hatol,
fájdalom, ha túléled, nem gyilkol!
Bár ne tudná soha senki,
ne beszélne róla soha senki,
fájdalom az, nem egy senki!

Midőn a roncsolt anyagon
Diadalmas lelked megállt;
S megnézve bátran a halált,
Hittel, reménnyel gazdagon
Indult nem földi útakon,
Egy volt közös, szent vigaszunk
A LÉLEK ÉL: találkozunk!

Arany János

 "Az árnyékok kinyúlanak,
A csillagok kigyúlanak,
Föllobognak a lángok
S megbonthatatlan rend szerint,
Mint űrben égitest, kering
A lelkemben hiányod"
József Attila

Ismét egy esztendő hanyatlik a sírba,
Nézhetünk utána nevetve vagy sírva.

Sokan biz örömest búcsúznak el tőle,
Azt várják, hogy különb lesz a követője.

Itt állok magam is, azt óhajtom itten,
Jobb időket érjünk, mint az elmúlt évben.

A mezőkön áldást, a hazában békét,
Az emberek szívében boldog egyetértést.

Ezért fohászkodunk, ezért ver a szívünk,
Adjon az Úr Isten Boldog Újesztendőt nékünk. "

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Advent második vasárnapja.

 

A második vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyből, kezében egy aranyserleget hoz. Az angyal szeretné megtölteni az aranyserlegét, hogy tele vigye vissza a mennybe. De mit tegyen a serlegbe? Játékot? Ajándékot? Törékeny, finom szövésű ez a serleg, a nap sugaraiból készült. Nem tehet bele kemény, nehéz dolgokat.

 

 

Nesírj ha gyötör a bánat.

 

Ne sírj ha gyötör a bánat, csak kinevetnek ha
sírni látnak. A Te fájó szíved nem lesz attól
könnyebb, és nagyon kevés ember érdemli a könnyet!!

Neked kell negtened mennyire hiányzik az életedből,

Ne gyötört magad mindennap! hozz egy új remény,vagy egy csodát.

 

 

A KÉPET IS LEVETTE A NETWORK.KÖSZÖNÖM.

 

A napfény újból felragyog, csendüljön hálaénekünk, dicsérjük Isten nagy nevét, Krisztus kegyelmét, érdemét. Mert Krisztus által alkotott nekünk az Isten éjt, napot, s örök törvénye szabja meg, hogy váltsák egymást szüntelen. Te hívők biztos fénye vagy, rajtad nem úr az ősi rend: Te nem tűnsz el, ha jön az éj, örök napfényként tündökölsz. Atyánk, kinek nincs kezdete, add, hogy napunk ma teljesen Krisztushoz méltó nap legyen, s minket Szentlelke töltsön el.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"De emléke él és élni fog,

míg az én szívem e földön dobog.

Őrzöm a képét, a mosolyát,

a hangját, s minden gesztusát.


Őrzöm a mozdulatait,

mely bennem él mind a mai napig,

őrzöm a felém közvetített gondolatait,

a nekem elsuttogott szavait.


Mert nem halt meg ő, - én nékem….

csak messze távozott, hol meg nem érinthetem."

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mindenki lelkében létezik egy ima,
Mit nem kell könyvből tanulnia.
Elég ha a csendben némán elmerül
S a szavak előtörnek oly rendületlenül.
Mik aztán maguktól mondatokká válnak,
Részesei lesznek egy szív dobbanásnak.
S lassan átjárják az egész lényed,
Érzed ugye, ahogy megroggyan a térded?
A kezed is önkénytelen összekulcsolod,
Ne bánd ha imádat némán ordítod.

 

 

Elbúcsúzom, de ott leszek,
Ahol a szél zúg, a Nap nevet.
Elbúcsúzom, de itt marad,
Belőlem néhány pillanat. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyertyákat gyújtunk és mécseseket, Ezek a fények világítsanak neked.
Örök világosságban, békességben nyugodj,
Soha el nem felejtünk, biztosan tudod.

 

 

 

 

 

 

Sírsz, hisz a szíved mélyén elhiszed,
Hogy szebb, ha együtt mondjuk ki: Ég veled!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Becsukta két szép szemét a Drága,
Nem szólt hozzám többé,
Szemét elöntötte annak bús árja,
Közben simogattam a kezét!
Becézgettem, szerelmesen beszéltem hozzá,
Nem válaszolt, nem is nézett énrám,
Nem viszonozott semmit sem már,
Csak folyvást sírt, sírt tovább!
Ez volt utolsó találkánk szomorú vége,
Ültem ágya szélén... összetörve!
Láttam arcán a nagy tusát,
Mozdulatlan, drága testén a távozást!
Kezet csókoltam,
Kimentem sírni...
Többé be sem mentem,
Nem bírtam e tusát tovább nézni!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Most olyan napok jönnek , amikor azokra emlékezünk , akik már nincsenek itt közöttünk , de akiknek az emléke még ma is a szívünkben él. Csak a testük nincs velünk , de csukott szemünk mögött felvillan szelíd mosolyuk , és még itt lebeg körülöttünk néhány itt hagyott szavuk. Hiányuk csendje még ma is gyakran szívünkbe dobban , és az elmúló évek sem képesek arra , hogy elhalványítsák a lelkünkbe ivódott képüket.Akinek emléke szívünkben, imáinkban és beszédünkben tovább él, az mindig köztünk is van.

 Köröttem csend - és temető.
Csak néha suttog valami,
csak néha lehet hallani:
ez ő, ez ő, ez ő! -
Azután minden újra csendes,
és álmodik a temető.

Én hajtott fővel ballagok,
s a néma árnyak szembe jönnek,
s a sírkeresztek rám köszönnek,
és mind az igazi Nagyok -
Én, a halottak ismerőse,
révedő szemmel ballagok.

Utánam huhog a Jövő,
a Múlt, Jelen, a sok kereszt,
s az árnyak kara zúgni kezd:
ez ő, ez ő, ez ő! -
Azután minden újra csendes,
és álmodik a temető.

 

 

Megannyi érzés közül elmondhatjuk, annál nagyobb fájdalom nem létezik, mint amikor a gyermeked veszíted el. Amikor ott állsz, tehetetlenül, semmit nem téve, hiszen semmit nem tehetsz, és megéled a poklot, az ürességet, a hiány kimondhatatlan fájdalmát. Amikor nincs több nevetés, ölelés, átnevetett délután. Amikor a szürke hétköznap feketévé válik, amikor a lelked fájdalmától a tested szenved.  

Akkor, amikor az egyetlen gyermeked veszíted el, abban a hitben, hogy Isten többel nem ajándékozhat már meg, maga a borzalom.

 

Hiába ültetünk sírodra virágot, eltemettünk ide egy egész világot.

 

Esik az eső, az ég is velem érez.
Folyik a könnyem, mert Ő
többé már nem lesz.
Sóhajom elszáll, sötét a felhő
szívemben a bánat egyre csak nő.
Fogtam a kezét, adtam az erőt
némán biztattam hogy legyen erős.
Amikor a szemét végleg lezárta
éreztem, hogy megszűnt szíve dobogása.
Amikor itt hagyott, utolsót sóhajtott,
a világ köröttem végleg összeomlott.
Elhagyott az erőm, nincs vágyam...
szomorú magány lett íme a társam.
Hogyan éljem így tovább az életem!?
Most hogy Ő itt hagyott...

Mily csendes, s nyugodt egy hely,
Végtelen béke, s egyben, siralomhely...
Mennyi s megannyi sírhalom,
Ahol béke, s nyugalom...

Gyönyörű-szép síron nőtt, virágok,
Jelzik egy békésebb, ismeretlen világot...
Nincs gyűlölködés, nincs harag!
Béke van, csend... a gyász, marad...

A hit, a remény, a bizakvó tudat cserben hagy,
s csak egy kép marad,
Melyet örökre megőrzünk a szívünkben,
mert az emlékek azok,
amit még az idő sem vehet el!

Nyugodjatok bekeben!

"Köszönöm, hogy lelked a lelkembe írtad,
Nincs felettünk hatalma a sírnak.
Örök az arcod, nem száll el a szavad,
Minden mosolyod a lelkemben marad!"

 

 

Üdvözítő Jézus Krisztus! Kérünk téged, fogadd országodba híveidnek lelkét, akikért szent véredet kiontottad.

Emlékezzél meg, Uram, hogy gyarló az emberi természet, és olyanok vagyunk, mint a mezei virágok, melyek hamar elhervadnak, és a szél könnyen széthordja szirmaikat.

Te, aki a keresztfán meghallgattad a hozzád folyamodó jobb latrot, és a paradicsomnak örömét ígérted néki, hallgasd meg híveidnek kiáltását is, és kegyelmesen oldozd fel a világból kimúlt szolgáid lelkét minden bűnük kötelékétől, hogy a feltámadásnak dicsőségében a választottak között részesüljenek az örök életben.

 

 

Csigi Péter a Pécsi Egyházmegye honlapján a szeretteinkért elmondott ima fontosságáról, a benne rejlő gyógyulás lehetőségeiről ír, utalva Szent Ágoston saját édesanyja elvesztése miatti fájdalmára, amelyet önéletírásában idézett fel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ágoston püspök vallomásainak könyvében számol be édesanyja, Mónika haláláról és arról a lelki folyamatról, amely személyes gyászát kísérte.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Üdvözlégy Mária,

kegyelemmel teljes, az Úr van teveled,

áldott vagy te az asszonyok között,

és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus.

Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja,

imádkozzál érettünk, bűnösökért,

most és halálunk óráján.

Ámen

 

 

 

 

 

 

 

 

 Erősítse Isten szentlelke hited bástyáit!
Pünkösd Áldott Szép Ünnepe tegyen bizakodóvá ,
engedelmessé és méltóvá Jézus Nevéért! Ámen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Neked gyujtom már réges rég

Itt vagyok hozzád jöttem,

hogy fejemet lehajtsam előtted

Könny csorog gyertyámon szivem sír sajog

Tűzfénye tudatja eljöttem itt vagyok drága édesanyám. Nagyon hiányzól!!! Boldog anyák napot kívánok Isten országában.Szerető leányod. Mária.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Anya csak Nő lehet. Ez az ő kiváltsága. Az ő hivatása. A legszebb és legnehezebb. A legnehezebb, hiszen olyan hivatás, amely sosem ad szabadságot, soha nem enged pihenőt, állandó figyelmet, szeretetet, odaadást kér, vár, követel. Ám mégis szép. Mert csak ő ismeri a titkot. Az anyai szív titkát. Hogy miként válik egy új élet önálló emberré. (Csitáry-Hock Tamás) Május első vasárnapja az anyák napja.

 

 MINDEN NAP : Hallgasd meg a tanácsait, akkor is, ha úgy véled, hogy az adott kérdésben nincsen igaza, hiszen ezekkel csak jó szándékúan segíteni próbál neked.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Most érzem milyen az élet nélküled,
Most érzem mi az mit elveszítettem,
Most érzem mit hagytam elszaladni,
Most érzem az álmokat szertefoszlani.

Nem értem miért kellett így lennie,
Nem értem miért fáj a szívem ennyire,
Nem értem miért vagyok ennyire kimért,
Nem értem miért... nem értem miért.

Most búcsúzni kell a szép emlékektől,
Most búcsúzni kell a szenvedélytől,
Most búcsúzni kell a gyönyörűségtől,
Most búcsúzni kell a reményeimtől.

Napfényes dallamot zendítve meg
a szélbe’ halkan hóvirág remeg:
giling-galang, fehér harang.

Soká, soká szunnyadt a föld alatt,
életre hívták meleg sugarak –
és most harangoz, percre sem pihen,
húsvét zenéje zeng a kelyhiben.
Amint a szélben egyre imbolyog,
olyan mint fénylő, tiszta mosolyok.

H arra járnak sápadt emberek,
a szívükön valami átremeg,
valami vágy, egy mozdulásnyi még…
Egy pillanatra közelebb az ég…
Giling-galang, fehér harang.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Valahol most egy tulipán-szájú,
kicsi szamárka ordibál,
hátára odaképzelem magam
s vagyok Jézus király.
Förgeteg-fehér szilvafák közt
máris a borhegyre megyünk,
hozsannázó bokrok fölött
apostol-felhő jön velünk – –
Jártak itt ólom-zord hadak,
lánctalpukat a sár fedi,
sisakjukon, mint sastojáson,
tapos a kis csacsi –
Gyerünk, csöpp állat, fönn a pincék
homályában bort nyakalunk
s kőből-kihasított fejű
rokonokkal dúdolgatunk:

Szent István, térdepelj közénk,
magyarok térítő királya,
nagyobb király térített minket,
idők vasából koronája.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Istennél van szabadulásom és dicsőségem; az én erős kősziklám, az én menedékem Istenben van. Bízzatok Őbenne mindenkor, ti népek; öntsétek ki előtte szíveteket; Isten a mi menedékünk. (Zsoltárok 62, 8-9)

,,Boldog mindenki, aki az Urat féli, és az ő útjain jár" Zsoltárok 128:1)

 

 

 

 

 

 Urunk Jézus! Az emberekre árasztott szeretetedet sokan hálátlan felejtéssel, nemtörődéssel és megvetéssel viszonozzák!

Íme, mi leborulunk oltárod előtt, és különösen is nagy tiszteletünkkel kívánunk kárpótlást adni az emberek bűnös közönyösségéért. Engesztelni akarunk a sértésekért, amelyekkel szeretetre legméltóbb Szívedet minden oldalról illetik.

Elsősorban a magunk számára kérjük mély fájdalommal irgalmadat, mert bizony sokszor mi is méltatlanul bántunk veled.

 

 

Nézem, csak nézem e rózsacsodát,

szellőre bízza a friss illatát.

Kert végén egyszerű szimpla virág.

Csodaszép, -gyöngy-fehér, hótisztaság.

Gondolok Rád most a névnapodon,

ezt a rózsacsokrot hoztam

Neked és ezzel kívánok

Boldog Névnapot.

 

 

 

Így kívánnék Neked
Ezen a szép napon,
Egészségben gazdag
Boldog Névnapot.Sok szeretettel köszönt a közösség !  Magam is ! Szánto Imrene Mária.

 

 Leborulsz a sírra
Szegény édesanyád áldott sírhalmára
Leborulsz csöndesen, csüggedten, szomorú
Liliom módjára.

S most látom mit tesz az:
Árván leborulni egy kicsi halomra,
Mely szemeink elől az eget, a földet
Egészen elfogja.

Leborulsz reája
Tudva hogy alatta édes jó anyánk van!
S hogy lelkünk sikolya, mely őt visszakéri,
Elhangzik az árnyban!

Most látom, mit tesz az
Mily kínos, mily fájó, egyedül maradni,
S hogy a szív ily búban nem igaztalan, ha
Meg akar szakadni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Örök világosság

Eljövök mindig én, mint november jön el,
e hónap jelzi azt, az elmúlás közel.
Oly keskeny a határ... a halál és élet
szinte kezet fognak, megérzi a lélek.

Eljövök mindig én, vár rám a temető,
kitárja kapuját, mint szelíd szerető.
E napon csinosan, tisztán, üdén vár rám,
mécsnek lángjainál, sírkeresztek árnyán.

Hulló falevelek, krizantémra szállnak,
még őrzik csodaszép emlékét a nyárnak.

Tudod arra gondoltam,
nem jó rágondolni az elmúlásra,
és az ember méltán azt gondolhatja,
minek is, hiszen, mint a hideg,
anélkül is megérkezik:
pedig talán fontos lenne felírni azt is,
ha nem is a kapufélfára,
de bevésni jól az agyba,
szem előtt tartani mindig,
hogy egyszer minden elmúlik,
nem fekete gyásszal,
de életben tartó gyönyörű színekkel,
hogy sokáig maradjon egészségesen
amire az életénél is jobban vágyik,
ami sokszor épp a szeretet…
amit meg lehet szerezni, így, vagy úgy,
de el is lehet veszíteni,
először csak engedni szürkülni,
hiszen már megvan, nem kell azt színezni,
pedig a szürke az a feketéhez
vészesen közelít,
a gyászhoz az öröm helyett:
ami fontos, azt úgy kellene őrizni,
mint a  legnagyobb kincset,
minél messzibbre kitolni a halálát,
ennyi csak, amit érte az ember megtehet…
a virág látványos elmúlása
készteti az őt szeretetőt arra,
hogy kísérje figyelemmel,
hogy gondozza,
a hervadás, az elmúlás kezdete
minél később induljon be,
s valahogy így kellene tenni
a vágyott, a megszerzett szeretettel,
óvni és védeni, életben tartani hosszan,
amíg csak az erőből telik,
hogy az enyészet útjára
minél később kerüljön,
ha egyszer mégis el kell menni…
és nem azért, mert elmúlt,
mert nem óvták,
eléggé nem becsülték,
csak mert a földi ideje lejárt:
akkor a felirat az agyban
az a vigasz legyen,
hogy a szeretet, ha igazán élt,
az meg nem hal,
annak porrá és hamuvá
csak a teste válik,
megőrzi örökké ifjan a lélek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Most megnyitom a szívem, hogy meggyógyulhasson. 

A hervadás bús pompájában áll most

A temető. Ó, mennyi szín, derű,

Fehér és lila õszi rózsatenger,

Mely hullámzik az enyészet szelére.

A vízkereszt, a római katolikus naptár szerint Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenésének napja, míg a farsang vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig (Húsvét előtti 40. nap), a nagyböjt kezdetéig tart. 

A keleti kereszténységben a Julián-naptár szerint január 6-7. a karácsony, és 13 nappal később ünneplik a vízkeresztet. Az ünnep liturgiában használatos elnevezése Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenése. A magyar név a víz megszentelésének szertartásából származik.

Hamarosan vége ennek az évnek!

Remélem szebb lesz jövőre az élet!
Eltelt 365 nap és sok-sok óra,
ma senki nem térhet nyugovóra.
Hiszen búcsúztatni kell ezt az évet,
az emberek torkából felcsendül az ének.
Durrannak a pezsgők, és itt van éjfél,
pár perc és az új esztendőbe léptél.
Szerpentin szalag díszíti a házat,
a finom ételek megtöltik a tálat.
Adjon az Isten sok fát a kályhába
Házi békességet a meleg szobába.
Jó anyámnak mosoly legyen két szemén.

Végtelenül jóságos, irgalmas Úristen! Könyörülj minden meghalt hívő lelkén, kik még a tisztítóhelyen szenvednek. Engedd, hogy kínjaiktól megszabaduljanak és örök birodalmadba felvétessenek. Annak pótlása végett, amivel ezek igazságodnak még tartoznak, felajánlom neked mindazt, amit szent
Fiad e földön tett és szenvedett. Fogadd el, legkegyelmesebb Atyám, azok mulasztásaiért és hanyagságaiért szent Fiad jótetteinek és érdemeinek sokaságát; azon méltatlanságokért pedig, melyekkel téged illettek, Fiadnak kínjait, fájdalmait, sebeit és szenvedéseit, melyeket azokért elviselt; és ama büntetésekért, melyeket még el kell viselniük, a keserű halált, melyet szent Fiad érettük szenvedett.

 A földön csillogó fények, örömtől könnyes képek.
Az emberek szeretnek, így ér vége decembernek.
Egymásra figyelnek és ajándékot vesznek.
A finom, ízes étkek gyorsan elkészülnek.
Vajon az égiek , hogyan ünnepelnek?
Ők is ajándékoznak, vendégeskednek?
Vagy csak némán figyelik családjuk?
Szeretetünk ereje felszáll hozzájuk?
Érzik, hogy nem feledjük őket soha?
Nem csak ünnepekkor hozzuk őket szóba?
Drága szeretteink, kik égben ünnepeltek,
legyen áldott karácsony, együtt veletek!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jézus Krisztus születése pedig így történt. Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek, de mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, és nem akarta őt megszégyeníteni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el. Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: "József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van.

 

 

 Legyünk egy kicsit csendben!
Födje mély csend a szíveket:
mert a sötét, elgyötört földre
Karácsony közeleg.
Jó, ha most lelkünk messze hagyja
a hajsza, lárma mind.
Ne siessünk hangos utakra!
Karácsony lesz megint.
Kezem a jászol előtt szépen
imára kulcsolom.
Nyomorúságom, szegénységem
mind elpanaszolom,
Szívem kitárom: kérlek add meg,
ami nincsen nekem!
Csodáddal csodálatos gyermek,
takard be életem!
Hadd legyen szívünk boldog csöndje
imádattal tele!
Újra leszáll a sötét földre
Karácsony éjjele.

 

 

"Ülj le egy percre, s gyújts egy gyertyát,
Gondolj most arra, ki fentről vigyáz rád.
A halállal a létnek nem szakad vége,
Emlékezz Rá, s veled marad örökre."

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Angyali ragyogást küldök neked,
Ki összeteszed majd két kezed
Hogy boldogan, emlékezz azokra,
Kik valaha szerettek, és melletted voltak
Felidézed kedvesed arcát, egy csillagfényű éjszakán
Akivel valaha egy mesés világról álmodtál
Szemedből egy apró könny, csordogál
Szíved halkan dúdolja az emlékek dalát,
Nevét suttogva nézel az ég felé
Lelkedben ringatod fájó emlékét,
Az üveghegyeken túl mereng képzeleted
Vajon angyali ruhába öltözött kedvesed,
Szerelmes sóhajod nem csendesedik
Fájó szíved, még mindig Őt keresi,
Csak más ruhája van, kit annyira szerettél,
Akit lelked bársonyával cirógattál, melengettél
Ne légy szomorú, csak nézd az égbolt vonulatát
A hófehér szárnyak kecses mozdulatát
Mely lágy szellőként arcodnak simogatás
Vigaszként ott fénylik, majd neked..

Áldott meghitt Békés Karácsonyi Ünnepet kívánok minden otthonba.Szeretettel.Mária.

Borús szemű, gond barázdált,
fáradt arcú emberek.
Itt is egy és ott is egy.
Vége sincs és száma sincs.
Mellettem sodródnak el
mind az utcaforgatagban.
Várja őket íróasztal,
akta, gép, katedra, műhely,
munka terhe, kenyér gondja.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mikor megszülettél, kaptál egy világot,
amit előtted már annyi ember látott.
Mind másképpen látta, máshogy értékelte,
aszerint, hogy lelkét használni hogy merte.

Sajnos kézikönyvet hozzá még nem adtak,
felfedezni neked kell mindent, magadnak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyönyörű napra ébredtél, még ha kint nem is süt a nap,
a boldogság szivárványa kísérje utadat!
Boldog Névnapot kívánok Neked,
a szeretet vezérelje minden lépésedet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy nap, majdnem olyan mint a többi,
De az emlék már a holnap poharát tölti,
És a holnap most még csak álomvilág,
Ám a perc itt van, mosollyal nyit rád,
Hogy legyen erőd, legyen hited.

Amíg utadon terhedet viszed,
És tudj nevetni, játszani örömmel,
Hogy a holnap szeretni jöjjön el,
Napsugárral, esővel, szivárvánnyal,
A szívben tüzel, a kertben száz virággal,
S hogy legyen aki szeret, S ott van Veled,
Boldog névnapot kívánok Neked!

 Egyszer mindenki életében eljön a pillanat,
amikor megáll csendben egy hullólevelű fa alatt,
és elrebeg egy imát.
Nem templomit...
nem olyat amit a világ hall és lát,
hanem fénylőt... amiben odaadta magát.
Csak ő érti... és talán az, aki miatt idejött.
Nem is úgy szól az ima, hogy könyörögjön...
talán csak úgy... hogy valamit közöljön.
Csendben... csak magának, és csak neki...
annak aki meghalt...
de az emlék még mindig élteti."
Léria Dipán.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Drága szüleim,nagyszüleim és sok sok szeretteim,akik már sajnos elég régen eltávoztatok, de tudom hogy fentről figyeltek rám. Soha nem felejtelek el benneteket...Drága emlékeiteket örökké a szívemben őrzöm! 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mert a legárvább akinek
még halottai sincsenek
bora ecet könnye torma
gyertyájának is csak korma
álldogálhat egymagában
kezében egy szál virággal
mert a legárvább akinek
még halottai sincsenek."

(Kányádi Sándor)

 

 

 

 

Egy Angyali ragyogást küldök neked,
Ki összeteszed majd két kezed
Hogy boldogan, emlékezz azokra,
Kik valaha szerettek, és melletted voltak
Felidézed kedvesed arcát, egy csillagfényű éjszakán
Akivel valaha egy mesés világról álmodtál
Szemedből egy apró könny, csordogál
Szíved halkan dúdolja az emlékek dalát,
Nevét suttogva nézel az ég felé
Lelkedben ringatod fájó emlékét,
Az üveghegyeken túl mereng képzeleted
Vajon angyali ruhába öltözött kedvesed,
Szerelmes sóhajod nem csendesedik
Fájó szíved, még mindig Őt keresi,
Csak más ruhája van, kit annyira szerettél,
Akit lelked bársonyával cirógattál, melengettél
Ne légy szomorú, csak nézd az égbolt vonulatát
A hófehér szárnyak kecses mozdulatát
Mely lágy szellőként arcodnak simogatás
Vigaszként ott fénylik, majd neked..

 

 

 

 A tűzfalakra hűs ködöt
sír a november mélabúsan.
Emberfürtös villamosok
futnak a ködbe koszorúsan.

Mindszent-virágos ár sodor
s egy dísztelen sír gondja éget:
ó, hogyha áthajítanám
koszorúval a messziséget.

Tudom, hogy vár ma, nő a köd,
nincs rajta rács, nincs rajta kőjegy.
Határon átkiáltanám:
ringasd szelíd karokkal, Őrhegy!

Körül az este glóriás:
ezernyi gyertya gyúl - s kilobban.
Ő alszik fénytelen tovább
a kergetőző évszakokban.

 

 Éj van. Sötét fenyő-lombok között
Egy bágyadt mécses fénye átszitál.
Száraz koszorú halkan felzörög:
Hozzá-ért a szél, vagy a halál.

Árnyak suhannak, lomhán, nesztelen,
Bagolykiáltások huhogva kelnek,
Sápadtan fénylik a hold az égen,
Küklopsz szeme a temetőre mered.

Halott testvérem, itt a hant alatt,
Ki alszol már ki tudja mennyi éve,
Ó mondd, míg fent a sors-szekér halad,
Ott száll babér a mártírok fejére?

Ó mondd, küzdelem-e az élet?

Halottaknak napján,
gondolkozz el, kérlek!
Mennyire fontosak
azok, akik élnek?
Milyen gyakran gondolsz
rájuk szeretettel?
Jelenthet-e annyit,
mint ki régen ment el?

Ilyenkor az ember
temetőbe jár ki,
Elmúlt szeretteit
véli megtalálni.
Közben annyin élnek
magányosan, távol,
kire nem jut idő,
kit a szív nem ápol.
Pedig a halottak
a szívünkben élnek.
A hétköznapokba
bőven beleférnek.
M'ért nincs az élőkért
ugyanilyen ünnep,
ami lángra gyújtja
apró mécsesünket.

 Köd telepedett az égre,
indulunk a temetőkbe.
Lábunk alatt csörgő avar,
fű, fa, virág halni akar.
Megyünk búsan, fájó szívvel,
régi álmok emlékivel.
Várnak-e ránk? Nem tudhatjuk,
de a szívünk megnyugtatjuk.
Hogy ott voltunk, láttuk őket,
tőlünk korán elmenőket.
Láttuk őket, zörgő csonttal,
nyűtt ruhákban, siralommal.
Szájuk mozdul, néma szóra:
- Imádkozni de jó volna.
Hol hagytátok az imákat?
Földi lények, földi árnyak!
Hová lettek a zsoltárok?

 Vajon miért is jó temetőbe járni,
elporlott testek közt, csendben sírdogálni?
Mint kiszáradt kúthoz, jár oda az ember,
melyben nincsen élet, honnan vizet sem mer.
Minden évben egyszer ünnepelsz egy napot,
mintha a szeretted, aznap lenne csak ott.
Pedig talán sejted, nem hal meg a lélek,
elment kedveseink, másik síkon élnek.
Reájuk gondolni, bármelyik nap lehet,
sorra felidézni kedves emlékeket.
Gyertyákat gyújtani, a lángjukba nézni,
a szeretett arcot újra felidézni.

 Eljövök mindig én, mint november jön el,
e hónap jelzi azt, az elmúlás közel.
Oly keskeny a határ... a halál és élet
szinte kezet fognak, megérzi a lélek.

Eljövök mindig én, vár rám a temető,
kitárja kapuját, mint szelíd szerető.
E napon csinosan, tisztán, üdén vár rám,
mécsnek lángjainál, sírkeresztek árnyán.

Hulló falevelek, krizantémra szállnak,
még őrzik csodaszép emlékét a nyárnak.
Elenyésző levél és az élő virág...

 A tűzfalakra hűs ködöt
sír a november mélabúsan.
Emberfürtös villamosok
futnak a ködbe koszorúsan.

Mindszent-virágos ár sodor
s egy dísztelen sír gondja éget:
ó, hogyha áthajítanám
koszorúval a messziséget.

Tudom, hogy vár ma, nő a köd,
nincs rajta rács, nincs rajta kőjegy.
Határon átkiáltanám:
ringasd szelíd karokkal, Őrhegy!

Körül az este glóriás:
ezernyi gyertya gyúl - s kilobban.
Ő alszik fénytelen tovább
a kergetőző évszakokban.

Szomorú vagy, mert elment valakid?
Könnyes a szemed, és ellágyult arccal nézed a gyertya lángját?
Az elmúlás, az átalakulás isteni csodáját éled meg a partvonalról...
Elment... meghalt.... nincs többé... -koppannak a szavak, és fáj minden gondolat..
A szíved egy darabját vitte el, és te mégis úgy érzed, elveszett számodra!

Fájó a gondolat, és néha egy könnycsepp szánt végig az arcodon!
A gyertya lángja megidézi a kevést, azt, aki átment,
aki téged itt hagyott, és fáj, hogy már nem foghatod meg a kezet,
a szerető, a barát elgyengült kezét, az édesanya, édesapa ,
testvér ,gyermek téged féltő jobbját...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hervadó őszi csokorral kezében,
Nyomasztó, keserű bánattal szívében
Lépdelt a temető kapuja felé.
Remegő lábai vonszolták befelé.

Hűvös volt az idő, akárcsak egy hírvivő,
Ki hűvös közönnyel hozza a halott hírét,
Majd részvét és alázat nélkül
Kíván neki örök békét.

Üzenet nélküli sárga levelek
Keresik a feledett, áldott, régi neveket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Amikor elmentél kialudt egy csillag,
Az angyalok a mennyországba hívtak.
De sajnos itt lent elvesztettünk Téged,
A legtisztább angyalát földnek és az égnek!
Nyugodj Békében .

 

 

 

 A szeretetben nincs felejtés. Ezért megrendítő, ha elveszíted azt, akit szerettél:
a halál olyasmit kér tőled, ami lehetetlen - hogy felejtsd el, akivel egy vagy.
Soha senki sem tudta ezt megtenni, vagy ha igen, nem szeretett igazán.

Müller Péter.Soha, de soha nem veszítjük el szeretteinket (...).
Ők velünk vannak, nem tűnnek el az életünkből.
Csak nem egy szobában vagyunk velük.

Paulo Coelho

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tragikus pillanat kihunyt a fényed, hiányzol fiam várok rád még élek. Bizakvó reményem tart létben, Várlak télen napsütésben, Őszben lehulló falevélben, Rügyfakasztó tavaszi szélben. Voltál bohókás ,mókás, Szerelmes, barát, testvér, Szerető anyukád gyermeke lettél. Nem sarjad tőled kisdeded, Csak emlékeidbe merítkezhetek,
Nélküled az ünnepek oly sivár.

 

 

 

 

 

 

 Drága elhunytak!
Friss virágot hoztam,
Könnyeimmel megöntöztem,
Hogy ne hervadjon soha.

Mindig neked illatozzon,
Virítson a sírhantodon,
De nekem a könnyem hullik,
Mert édesanyám úgy hiányzik.

Olyan régen elmentél már,
Itt állok a sírhantodnál,
Oly régóta idejárok,
Mindig hozok friss virágot.

Két kezemmel ültettem,
Könnyeimmel öntözgetem,
Simogatom a fejfádat,Fáj a szívem, mert nem láthatlak