EMLÉKEZZÜNK SZERETTEINKRE

Régebbi cikkek

Címkék

emlÉkezzÜnk szeretteinkre emlékezzünk szeretteinkre emlékezés. gyász. http://www.lnaj7k8qspfmo2wq8go.com imrene szánto mária imrene szántó imrene szántó mária imreneszánto mária mindennapjaink imrene szantó szantó imrene mária szeretettel. szÃ¡ntÃ³nÃ©mÃ¡ria. szánto imrene mária szántó imrene maria szántó imrene mária. szántónémária szántónémária. vers vers a költötől.

EMLÉKEZZÜNK SZERETTEINKRE hírei - 2018. október

Most olyan napok jönnek , amikor azokra emlékezünk , akik már nincsenek itt közöttünk .

7 éve | Szántó Imréné Mária | 1 hozzászólás

Most olyan napok jönnek , amikor azokra emlékezünk , akik már nincsenek itt közöttünk , de akiknek az emléke még ma is a szívünkben él. Csak a testük nincs velünk , de csukott szemünk mögött felvillan szelíd mosolyuk , és még itt lebeg körülöttünk néhány itt hagyott szavuk. Hiányuk csendje még ma is gyakran szívünkbe dobban , és az elmúló évek sem képesek arra , hogy elhalványítsák a lelkünkbe ivódott képüket.Akinek emléke szívünkben, imáinkban és beszédünkben tovább él, az mindig köztünk is van.

Utolsó hozzászólás

Szántó Imréné Mária üzente 7 éve

''Virággal kezemben könnyekkel küszködöm,
Ez a nap senkinek nem öröm.''

Tovább

Dsida Jenő : Temetőben.

7 éve | Szántó Imréné Mária | 1 hozzászólás

Köröttem csend - és temető.
Csak néha suttog valami,
csak néha lehet hallani:
ez ő, ez ő, ez ő! -
Azután minden újra csendes,
és álmodik a temető.

Én hajtott fővel ballagok,
s a néma árnyak szembe jönnek,
s a sírkeresztek rám köszönnek,
és mind az igazi Nagyok -
Én, a halottak ismerőse,
révedő szemmel ballagok.

Utánam huhog a Jövő,
a Múlt, Jelen, a sok kereszt,
s az árnyak kara zúgni kezd:
ez ő, ez ő, ez ő! -
Azután minden újra csendes,
és álmodik a temető.

Utolsó hozzászólás

Szántó Imréné Mária üzente 7 éve

Angyallal

Imára vált a templom bús harangja,
az alkonyatra sötét leplet sző a Nap.
Temetőben csak gyertyák világítanak.
Némán borul le sírodra a lelkem,
egy vigyázó angyal, a növekvő csend.
Lassan peregnek a hulló falevelek,
emlékmezőre lép a fázós gondolat,
a tűnt idő veled az elmúlt pillanat,
mely oly rövid volt, csak egy lélegzet.
Nincs már elég erőm érted sírni sem,
szememből vörös rózsák özönlenek.
Régóta nem vagy, nem szerethetlek.
A sírodon egy angyal galambot etet,
a sok rózsa bánattól hajlong, didereg.
Hazamegyek, a bánat súlya remeg
ajkamon, feléd indulna két kezem,
de te eltűnsz, akár a kő a mélyben,
már angyallal beszélgetsz égi kékben.