"Nincsen felettünk hatalma a sírnak,
Köszönöm, hogy szép éveink voltak.
Örök az arcod nem száll el a szavad,
Minden mosolyod az emlékemben marad.
De az élet csendesen megy tovább,
Fájó emléked elkísér egy életen át!"

A halottakért felajánlott imádságokkal a megholtakat biztosítjuk szeretetünk felől akkor, amikor kénytelenek elhagyni azt a világot, amelyet ismernek, és meg kell tisztulniuk azért, hogy megszülethessenek valami újra. A tisztulás voltaképpen az az állapot, amikor valaki Isten színe előtt fájdalmasan ráeszmél arra, hogy véglegesen el kell szakadnia a földi élettől.

 

Temető kapuján, ahogy most belépek,
Úgy érzem, sokkal szebb világba érek.
Itt minden oly nyugodt, nem szólnak fegyverek,
Bár sok minden kavarog, de ezek csak emlékek.

Csillagként ragyog a rengeteg gyertya,
Mintha az ég is leköltözött volna.
Gyönyörű virágok, édenkertben járnék?
Ha lehetne, akkor az angyalokkal szállnék.

Egyszer majd én is oda érkezem.
Ám, az utam még be kell fejeznem.
Most itt állok a csendes temetőben.
Elhunyt szeretteim örök emlékére.

 

 

Ma égtetőig lobbanjanak az emlékező lángok,
ma minden árva sírhanton legyenek virágok,
hogy egyetlen lélek sem érezhesse azt,
Halottak napján magára marad.

 

 

 

Ady Endre: Békés Eltávozás

„Hangomat a Semmi igya föl,
Mint az álmokat issza
S az én gyönge, panaszos hangom
Ne jajgasson senkinek vissza”

Drága Úr Jézus! Milyen sötét van itt, milyen rideg minden. Ősi kövek nyomják össze ezt a kicsiny teret. Hol vagy, Uram? Hová tűnt szentséges tested? Hová tűnt gyötrött és fájdalomtól eltorzult arcod? Hol vagy, Uram, hogy bevilágítsd ezt a kemény kőboltozatot, amely áttörhetetlenként nehezedik e fojtott sírkamrára? Ó, Uram Jézus! Hová tűntél? Csak gyolcsaid vannak itt, és a Te szentséges tested nyoma.

A követ elmozdították vagy elmozdult? A testedet ellopták a sírból, vagy pedig…

Hová tűnt el halálod!?

akit azért kent föl az Atya, és azért küldött el,
hogy Örömhírt vigyél a szegényeknek, szabadulást hirdess a foglyoknak,
látást a vakoknak, és szabadon bocsásd a megtörteket!

Boldogok vagyunk mi, szegények,
mert bár télen fázunk, és nem tudjuk fizetni a fűtést, nélkülözünk minden kényelmet,
vagy sokszor hajléktalanul koldulunk az esőben, hóban, és elfagynak végtagjaink az utcán,
vagy sokan alszunk összezsúfolva a hajléktalanok szállójában,
szakadt és piszkos a ruhánk,
mégis örülünk, mert te, imádott Jézusunk, nekünk ígérted az Isten országát.

 Mit kíván a magyar nemzet.

 Legyen béke, szabadság és egyetértés.

 

A haza örök, s nem csak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz.”
(Kossuth Lajos)

Amikor azt mondják 1848. március 15., akkor azt feleljük rá : forradalom.

Évszámok, dátumok , melyek a szívünkbe, lelkünkbe égtek , olyan támpontok ezek, melyekbe megkapaszkodhatunk a jelenben is. Már a második alkalom, hogy nem tudjuk iskolai közösségben megünnepelni ezt az alkalmat.

Temető kapuján, ahogy most belépek, Úgy érzem, sokkal szebb világba érek. Itt minden oly nyugodt, nem szólnak fegyverek, Bár sok minden kavarog, de ezek csak emlékek. Csillagként ragyog a rengeteg gyertya, Mintha az ég is leköltözött volna. Gyönyörű virágok, édenkertben járnék? Ha lehetne, akkor az angyalokkal szállnék. Egyszer majd én is oda érkezem. Ám, az utam még be kell fejeznem. Most itt állok a csendes temetőben. Elhunyt szeretteim örök emlékére.

 

 

 

 

 

 

„Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt…”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt… „
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.”

 

 

 

 

 

 

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet.

 "De jó volna, csak egyszer, még egyszer ölelni őket.Kik a mennyben élnek már, igazi jótevőket,mert a fa mellett, ha lehunyt szemmel várok,boldogan, picit könnyezve gondolok rátok,és nektek, ott a mennyországban,
Boldog, áldott karácsonyt kívánok!"
(Bedő Gábor)

 

 

Nem csak karácsonykor hanem minden születésnap névnap és évforduló amikor elhagytak bennünket rettenetes fájdalommal jár.Ilyenkor még fájdalmasabb.De a szeretet az örök.Míg élünk nagyon fáj.

Szomorú a Karácsony, mert nincsenek velünk,
azok akik velünk éltek, kiket szerettünk,
s akik létükkel beragyogták azt a földi életet,
mely mára már csak gyásszal, könnyel teli lett.

Szomorú a Karácsony, és minden újabb év,
mert nem hozhatja vissza a múlt szeretetét,
azt a mélységes szeretetet, ami már akkor elveszett,
mikor az égi csillageső hullani kezdett.

Bármily ragyogó is a díszes zöld-fenyő,
lelkünk mélyén szürke marad, könnyben remegő,
mert a fenyőfa legszebb éke, már odafenn ragyog,
túlontúl világlik, mint a csillagok.

 

 

Borulj a földre téli álom, ölelj át minden gyermeket. És mindenütt a nagyvilágon, örüljenek az emberek. Harangok tiszta zengő hangja kísérjen minden éneket. Csituljon el a szíved haragja. S várjuk a legszebb ünnepet.- Harang szól a kis faludban szent Karácsony éjjel, együtt van az egész család, siess hát, ne késs el! Havas úton cseng a kis szán, a kéményekből füst száll, végre te is megpihenhetsz, a karácsonyfa ott áll. Gyújtsál egy gyertyát, ha leszáll a csendes éj, mondj el egy imát a sok szegény emberért! A szeretet ünnepe, hidd el, csak így lesz szép! Áldását szórja rád majd az éj.

Állunk a sírodnál némán zokogva,
Apa csak rossz álom gyere hozzánk vissza,
Apa légy boldog ahová mentél,
Nekünk nem haltál meg csak álmodni mentél,
Nyugodj csendesen legyen békés álmod,
Találj odafenn örök boldogságod.

Üdvözítő Jézus Krisztus! Kérünk téged, fogadd országodba híveidnek lelkét, akikért szent véredet kiontottad.

Emlékezzél meg, Uram, hogy gyarló az emberi természet, és olyanok vagyunk, mint a mezei virágok, melyek hamar elhervadnak, és a szél könnyen széthordja szirmaikat.

Te, aki a keresztfán meghallgattad a hozzád folyamodó jobb latrot, és a paradicsomnak örömét ígérted néki, hallgasd meg híveidnek kiáltását is, és kegyelmesen oldozd fel a világból kimúlt szolgáid lelkét minden bűnük kötelékétől, hogy a feltámadásnak dicsőségében a választottak között részesüljenek az örök életben.

Mond fiam milyen a mennyország nálatok oda át?
Hosszú volt az utazás?
Virágszirmok díszítik a szobád?
Barátaid, gyermekem vannak e már ?
Hegy gyomrából lezúduló patakok, hűsek , szomjoltók?
Könnyeinket hullajtjuk kertetekre,
Mond bőséggel elég az öntözésre?
Mond fiam találkoztál édesapámmal , nagyszülőkkel?
Vannak e nyulacskák a réten, madarak szikrázó napsütésben?
Búzamezőn a sok tarka pillangó?
A gyümölcsfák bőséggel adnak termést,
Piros almát édest ropogóst?

Minden csupa-csupa hófehér virág,
s mintha mécsesből állna az egész világ,
lobogva világít a sok-sok gyertya,
elment lelkek szeretetének lángja.

Szülő, nagyszülő, gyermek, testvér,
lelkük most hozzánk visszatér,
körülállják mind az emlékező lángot,
itt vannak, látják ők a sok virágot.

Gyertyafüst száll őszülő hajunkba,
akár nagyszüleink keze, simogatva,
lecseppenő viasz mintha könnyük lenne,
összes fájdalmuk, szeretetük belerejtve.

Lelkük a miénkkel ismét összeér,
régi szép emlékeket velünk újraél.

Kisbaconi temetőben
Most van a nap lemenőben,
Ráverődik a sugára
Jó szüleim sírhalmára.
Egykor, régen haj de féltem,
Ha temetőbe léptem,
Vége már a félelemnek,
,,Nagyapóék" ott pihennek.
Testem, lelkem hogyha fáradt,
Ide jönni érzek vágyat,
Ide jövök este, reggel,
S beszélek az öregekkel.
Elmondom, hogy bárhol járok
Mindenütt gondolok rájok,
Hálás szívvel, könnyes szemmel,
Gyermeki szent szeretettel.
Hogy mit írtam sok-sok könyvben,
Tőlük kaptam mind örökbe,
S ha szívemben van szeretet
Ez az ok szívükből eredt.

Köszönöm, hogy teremtettél
Az anyaméhben is ismertél,
Csillagok fényénél formáltál
Szerető Atyámmá igazultál.
Köszönöm, hogy gondot viseltél
Éveimhez jót reméltél
Szívembe ültettél rendet
Örökzöld hömpölygő csendet.
Köszönöm, hogy hozzám szóltál
Igéden át rám találtál,
Szememben tornyot emeltél
Tűz-lángú ostorral szerettél.
S köszönöm, hogy éjt is adtál
Sebeimre felhőt raktál,
S míg vánszorogtam kebleden át
Rám lehelted a hold bánatát.

Van egy szó, van egy név ezen a világon,
Melegebb, színesebb, mint száz édes álom.
Csupa virágból van, merő napsugárból..
Ha ki nem mondhatod, elepedsz a vágytól.
Tisztán cseng, mint puszták estéli harangja,
Örömében sir az, aki e szót hallja.
Ártatlan kisgyermek, csöpp gügyögő hangja,
Amikor gőgicsél, mintha volna szárnya.
A amikor a szíved már utolsót dobban,
Ez az elhaló szó az ajkadon ott van.
Mehetsz messze földre, véres harcterekre,
Ez a szó megtanít igaz szeretetre.

Kész a világ,
Feszült ünnepi várás
Tereng felette.
Halotti csend. Csak néha néha
Sóhajt az Isten Lelke.
Kimérve minden pálya
Megtöltve minden lélek-lámpa,
Ahol csak úr a lét…
De jaj, sötét van,
Mélységes, iszonyú sötét!
A zordon tömeg-árnyék
Némán zokogva kering útjain,
S csak egyet tud és egyet érez…
Most váratlanul vágyón megvonaglik
És felzúg Istenéhez:
Betelt az idő!
Sugarat, fényt, színt adj nekünk,
Mert epedünk!
Fényesség nélkül oly sivár az élet!

Ahogy, telik az idő és érettebekké válunk, lassan rájövünk, hogy:
- egy 3000 E-os óra, ugyanazt az időt mutatja, mint egy 30 €-os
- egy 300 eurós pénztárca ugyanazt az összeget tartalmazza, mint a 30 eurós pénztárca
- a magány egy 70 négyzetméteres házban ugyanaz, mint egy 300 négyzetméteres házban
Remélem, egy nap rájössz, hogy a belső boldogságod nem a világ anyagi dolgaiból származik.
Nem számít, hogy első osztályon vagy fapados járaton utazol;
A jegy értéke ugyanaz , ha a repülő lezuhan...

Ujjong a lalkem s tele van örömmel:

Ma megérkezik a régvárt vendég!

 

Bár liliom- palástot

Vehetnék vállaimra
S elébe úgy mehetnék
Hogy szűzfehéren üdvözöljem Őt!—

Bár tűzrózsákat, égő szíveket

Szórhatnék szét a nagy világon.

 

Hogy illatot és színeket

És imákat találjon,
Amerre jár! –

Bár lenne szívem ünnepi

Zsolozsmát zengő, nagy harang,

Mely szétkiáltja örömét,

Hogy csengjen- bongjon tőle a határ!

 

Pedig, kit várok, csak egy kismadár,

Remegő szárnyú, hófehér galamb!—

-- De benne ég az örök Láng.

 

 

 Dsida Jenő: Pünkösdi várakozás...

Kész a világ,
Feszült ünnepi várás
Tereng felette.
Halotti csend. Csak néha néha
Sóhajt az Isten Lelke.

 

Kimérve minden pálya
Megtöltve minden lélek-lámpa,
Ahol csak úr a lét...
De jaj, sötét van,
Mélységes, iszonyú sötét!

 

A zordon tömeg-árnyék
Némán zokogva kering útjain,
S csak egyet tud és egyet érez...
Most váratlanul vágyón megvonaglik
És felzúg Istenéhez:
Betelt az idő!
Sugarat, fényt, színt adj nekünk,
Mert epedünk!

PÜNKÖSD
A pünkösd jő - de meg nem érti titkát
a szív, amelyben még az Úr nem él;
Itt a tavasz, - bimbófejük kinyitják
a kis virágok, zöldül a levél.
Mit ér, ha a természet újra éled,
a föld örül, madárka énekel,
de a szívünkben még az égi Lélek
élet tavaszát nem költhette fel?
Ha szívünket a Lélek át nem hatja,
hervadt virág csak minden ünnepünk,
Hiába volt a szent karácsony napja,
a húsvét fénye föllángolt - s letűnt.
Az Úr csak egyszer járt itt lenn a földön,
értünk csak egyszer halt kereszthalált,
De kell, hogy pünkösd újra s újra jöjjön,
mert életet csak Isten Lelke ád.

 

Drága halottaimra való emlékezésem e szomorú napján hová mehetnék vígasztalást kereső szívemmel, ha nem tehozzád, Uram, én Istenem? Nyilván látom, hogy az idők múlása nem hozott gyógyító írt szívem fájó sebére, egy tenyérnyi darabot se oszlatott el bánatom sötét felhőiből.

"Fájdalmunkat ma rejtegetni nem kell.Halandó, gyönge testvérek vagyunk ma.Sirok között egyenlő minden ember,Akár ott sírva, akár oda jutva.Útjait naponta sok-sok ember járja.Van, aki virágot, mécsest visz kezében.Olyan is, ki bánatot visz szomorú szívében.Sok éve már, hogy ezt az utat járjuk,Megnyugvást lelkünkben még most sem találtunk.Sírod előtt állunk, talán Te is látod,Körülötted van ma is szerető családod.Eljöttünk újra tisztelni Téged,Szívünkben hordjuk örök emléked.Te voltál nekünk a biztató remény,Nehéz napjainkba is az utat mutató fény.Múlik az idő, de a fájdalom nem csitul,Szemünkből a könny naponta kicsordul.Tudjuk, hogy csodára hiába várunk,Nyugodjál békében, szívünkből kívánjuk.

ISTENEM!

Hol vagy? Mire gondolsz ilyenkor?Mikor valakit a halál átkarol,Mikor sóhajként száll el egy fiatal lélek,Még alig élt, még alig vétett,Mégis örökre elment oda,Honnan nem lehet visszatérni soha.Miért kellett? Miért nem élhetett még?Miért érte ilyen szörnyű vég?Nálad van? Bár tudnánk biztosan,Hogy Veled van fent a Mennyországban.Vagy most valahol csak hidegen fekszik,Már nem mozdul többé, hiába kérik.Hallja-e a sírást, mi áttöri az eget?Látja-e szemünkben az igazgyöngyöket?Meghalt...borzalom,Felfogni meg mindig nem tudom.Patakzó könnyek, megtört sóhajok,Fagyos éjjelek, rideg nappalok,De hiába minden, segíteni nem tudok!Felébreszteni egy élettelen testet,Emberi ésszel már nem, már nem lehet...Hol az igazság?

 

 

Fohász

Az anyai szívnek sehol sincsen párja,
Mindennap elönti a szeretet árja. . .
Az anyai szívet Isten teremtette,
Az anyai szívet nagyon kell szeretni
Szívünkbe kell neki tiszta ágyat vetni. . .
Szeretet lángja melyet gyújtok most én.drága édesanyám 
Neked gyújtom már nagyon rég.
Itt vagyok,hozzád jöttem,hogy fejemet lehajtsam előtted.
Könny csorog a gyertyámon a lángnyelv is sír,s sajog.
Tűzfénye tudatja veled eljöttem,
Itt vagyok.
Melegséget hoztam,szeretetem jelét!

 Áldott legyen minden lélek, ki az égbe költözött,
s kik már nem éreznek soha többé földi örömöt,
mert érző szívük jéghideg lett, testük dermedt kő,
mit holtcsendjével őriz a homoktemető.

Vigyázz rájuk, Istenem, vigyázd nagyon őket,
adj békés nyugalmat a végleg elmenőknek,
hogy ne fájja lelküket az a kínzó hiányérzet,
mely az itt maradtakra súlyos csapást méret.

Áldott legyen minden gyermek, ifjú, és öreg,
kik már egy más világban gyújtanak csillagtüzeket,
hogy feltündöklő csillagfénnyel átmelengessék,
a sírhantoknál sírdogáló emberek szívét.

Kívánok mindannyiunknak hitet, erőt és belső békességet!   Nyugodtan és higgadtan álljunk helyt a mindennapokban és lelkiekben megerősödve várjuk a Megváltó közelgő születését! 2022 / 11 /27.