Jegyünket nem váltottuk meg,
ajándékba kaptuk,
egy lehetőség-ablakon át
kezünkbe tette valaki,
s mi elfogadtuk.

Nem kérdeztük hány fényévre szól,
csak elindultunk,
bizakodva, ártatlanul,
Rácsodálva vonatunkra
mely elénk tornyosult
Hatalmas mozdonyában
láthatatlan masiniszta
döntött és indított
Rándult a vonat, sípolt, kattant,
Felültünk rá, nincs leszállás -
Isten tudja, hol talál ránk
az első, és hol,
az utolsó állomás.

Ritmikus robogások között
láttunk ezernyi megállót
kicsit, nagyot, kopott várót
fényes peront,
pompás pályaudvarokat,
Újonnan-új utasokat,
jöttek, mentek, velünk voltak,
arrébb álltak, elpártoltak,
szerettek vagy meggyűlöltek,
Mégis, mégis valameddig
együtt voltunk, egy vonaton
Osztozkodtunk útvonalon,
szerelmeken, bánatokon

Nem volt monoton a lárma
Megtanultunk mindent és
gomolygó emlékeket hagytunk hátra
Sokszor egy-egy Ismeretlen
lett utunknak hű barátja...
S ha egy csöndes állomáson
halkan eltűnt mint egy álom, az
elrebbenő pillanatok miket együtt
éltünk végig, soha el nem feledhetők.

Vonatunk könyörtelen, nincs vele a
végtelen, szállít, röptet tova, nem vár
arra, ki vissza pont nem erre száll
- Kihalt a táj -
De annyira fáj,
ha valaki elmegy, még ha
oly szépen is int nekünk vissza
Homlokunkat az ablakra szorítva
sokáig nézzük...
lelkünkben örökre ott marad a nyoma -
S bár zokogva megyünk tova
(a hosszú út néha mostoha)
ám vigasztal a gondolat,
ha másik vonaton is, de
egyszer együtt érünk ODA.

S a nagy közös végállomáson
- hol nincs már nyüzsgés -
elgyötörten ledobjuk életnyi bőröndünk
Angyali isten-kalauzok kérik jegyünket
arcukon jóság-fény sugárzik
- nem voltunk potyautasok!

Hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e, és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve. (anyaság) Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat.  De azokon a napokon, mikor emlékezem rá a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát.

Dága Julika.

Eljött a nap,melyet Rólad neveztek el! Ma a nap is TE érted kelt fel! Egészség, szeretet kísérjék utadat, ezért elküldtem Neked örző angyalomat. És mivel Ő vigyáz Reád, én csak messziről kívánok BOLDOG NÉVNAPOT! szeretettelMária és a közösség.

Mosolyog a Hold, mosolyog a Nap is, remélem, jól esik, ha köszöntelek én is. Mikor ez az sms eljut odáig, Az Isten éltessen sokáig!

Most tél van és hideg és hó és halál,
hol a holló is fehér, és párt sosem talál,
hol tar ágak karcolják a Hold fagyott arcát,
hol Isten is szemlesütve féli a kudarcát.

Most képzelj el egy tájat, hová mindig visszavágytál,
amit éberen álmodva már annyiszor láttál,
egy elfeledett világnak szép felhomályló képét,
mely nem létezik máshol, melyet nem ismer térkép.

Mint csillagok a magas égen,
sok milliónyi lámpás úgy világít,
és a hideg fáradt őszi szélben,
temető halotti csendjébe irányít.

Ünneplőbe öltözött kopár sírhantok,
s ruhájuk szép krizantém koszorú,
az égbolton fénybe borult csillagok,
de minden gyertya a síron szomorú.

Gyertyával kezemben állok a sírnál,
ahol halott szeretteim nyugszanak,
fájdalmam nagyobb minden kínnál,
ők most mégis csendesen alszanak.