EMLÉKEZZÜNK SZERETTEINKRE

EMLÉKEZZÜNK SZERETTEINKRE hírei

Valahol mindig süt a Nap.

9 éve | Szántó Imréné Mária | 1 hozzászólás

Most tél van és hideg és hó és halál,
hol a holló is fehér, és párt sosem talál,
hol tar ágak karcolják a Hold fagyott arcát,
hol Isten is szemlesütve féli a kudarcát.

Most képzelj el egy tájat, hová mindig visszavágytál,
amit éberen álmodva már annyiszor láttál,
egy elfeledett világnak szép felhomályló képét,
mely nem létezik máshol, melyet nem ismer térkép.

Egy réten álmodozol, hűs szikláknak padlatán,
elbódít a mediterrán ó-nyári délután,
háttérben a tenger azúrkéket rajzol,
Isteneknek szelleme kél az Olimposzról.

Alattad falvacska sziesztáját tartja,
egy ligetnyi kabóca Pán sípját csalja,
s melletted a fűben álmodik kedvesed,
álmodik, de fagyról, fátyolos hát szemed.

Mert kép lennétek képben, tükör a tükörben,
de míg egyikőtök alszik, a másikótok ébren,
két világban éltek, egymást nem ismerve,
de vágytok a másikra, akár egy Istenre.

Ébresztened kéne... de még jársz az istenekkel,
mert elvarázsolt minden, mert azúrkék a tenger,
de azon túl egy ország... hát indulnod kell talán,
mert ott tél van és hideg és hó és halál.