Temető kapuján, ahogy most belépek,
Úgy érzem, sokkal szebb világba érek.
Itt minden oly nyugodt, nem szólnak fegyverek,
Bár sok minden kavarog, de ezek csak emlékek.

Csillagként ragyog a rengeteg gyertya,
Mintha az ég is leköltözött volna.
Gyönyörű virágok, édenkertben járnék?
Ha lehetne, akkor az angyalokkal szállnék.

Egyszer majd én is oda érkezem.
Ám, az utam még be kell fejeznem.
Most itt állok a csendes temetőben.
Elhunyt szeretteim örök emlékére.

Ma égtetőig lobbanjanak az emlékező lángok,
ma minden árva sírhanton legyenek virágok,
hogy egyetlen lélek sem érezhesse azt,
Halottak napján magára marad.

Ady Endre: Békés Eltávozás

„Hangomat a Semmi igya föl,
Mint az álmokat issza
S az én gyönge, panaszos hangom
Ne jajgasson senkinek vissza”

"Nincsen felettünk hatalma a sírnak,
Köszönöm, hogy szép éveink voltak.
Örök az arcod nem száll el a szavad,
Minden mosolyod az emlékemben marad.
De az élet csendesen megy tovább,
Fájó emléked elkísér egy életen át!"

A halottakért felajánlott imádságokkal a megholtakat biztosítjuk szeretetünk felől akkor, amikor kénytelenek elhagyni azt a világot, amelyet ismernek, és meg kell tisztulniuk azért, hogy megszülethessenek valami újra. A tisztulás voltaképpen az az állapot, amikor valaki Isten színe előtt fájdalmasan ráeszmél arra, hogy véglegesen el kell szakadnia a földi élettől.

Drága Úr Jézus! Milyen sötét van itt, milyen rideg minden. Ősi kövek nyomják össze ezt a kicsiny teret. Hol vagy, Uram? Hová tűnt szentséges tested? Hová tűnt gyötrött és fájdalomtól eltorzult arcod? Hol vagy, Uram, hogy bevilágítsd ezt a kemény kőboltozatot, amely áttörhetetlenként nehezedik e fojtott sírkamrára? Ó, Uram Jézus! Hová tűntél? Csak gyolcsaid vannak itt, és a Te szentséges tested nyoma.

A követ elmozdították vagy elmozdult? A testedet ellopták a sírból, vagy pedig…

Hová tűnt el halálod!?

Boldogok vagyunk mi, szegények,
mert bár télen fázunk, és nem tudjuk fizetni a fűtést, nélkülözünk minden kényelmet,
vagy sokszor hajléktalanul koldulunk az esőben, hóban, és elfagynak végtagjaink az utcán,
vagy sokan alszunk összezsúfolva a hajléktalanok szállójában,
szakadt és piszkos a ruhánk,
mégis örülünk, mert te, imádott Jézusunk, nekünk ígérted az Isten országát.

 Legyen béke, szabadság és egyetértés.

A haza örök, s nem csak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz.”
(Kossuth Lajos)

Amikor azt mondják 1848. március 15., akkor azt feleljük rá : forradalom.

Évszámok, dátumok , melyek a szívünkbe, lelkünkbe égtek , olyan támpontok ezek, melyekbe megkapaszkodhatunk a jelenben is. Már a második alkalom, hogy nem tudjuk iskolai közösségben megünnepelni ezt az alkalmat.