16 éve itthagyott drága fiunk. nem tudtál elköszönni azóta is minden nap várunk haza. Emléked itt van a szívembe.Megpihent a meggyötört szív, mely annyi fájdalmat megért, Fáradt teste elpihent az örök élet mezején. A sok fájdalom mind elillant, tovatűnt egy perc alatt, Erre várt e megfáradt szív, erre kérte az Urat.

 

 

Folyton csak búcsúzunk, erről szól világunk
Mellette remélünk, de van, hogy sírdogálunk
Búcsúzunk attól is, mi nagyon kedves nekünk
S mikor búcsúzunk, kicsit belehal a lelkünk...

Búcsúzunk az éjtől, búcsúzunk a perctől
Búcsúzunk attól is, mi nagy boldogság belől
Búcsúzunk apánktól, búcsúzunk anyánktól
Terektől, tavaktól, erdőktől, a fáktól...

Életünk sokszor szól a keserű búcsúról
Szívünkben bánattal, fájó elmúlásról..

 

Ahová állítasz, ott szolgállak
Ahol megsejtelek, megcsodállak
Amim van, azért magasztallak
Amim nincs, azért nem zaklatlak
Ami a dolgom, azt csinálom
A jó szót érte sose várom
Ha nem sikerül, nem kesergek
Isten nevében mindent újra kezdek
Csak egyet kérek minden áron :
Jöjj el értem, ha jön halálom,
Uram, Megváltóm, Királyom.

 

 

Itt hagytál benünket drága testvérem. Szomorú  és fájó ez a pillanat  soha nem lehet feledni téged. Ez a gyerty most érted égjen!,Akiket szerettünk

 

 

Istenáldottak

Áldott legyen minden lélek, ki az égbe költözött,
s kik már nem éreznek soha többé földi örömöt,
mert érző szívük jéghideg lett, testük dermedt kő,
mit holtcsendjével őriz a homoktemető.

Vigyázz rájuk, Istenem, vigyázd nagyon őket,
adj békés nyugalmat a végleg elmenőknek,
hogy ne fájja lelküket az a kínzó hiányérzet,
mely az itt maradtakra súlyos csapást méret.

Áldott legyen minden gyermek, ifjú, és öreg,
kik már egy más világban gyújtanak csillagtüzeket,
hogy feltündöklő csillagfénnyel átmelengessék,
a sírhantoknál sírdogáló emberek szívét.

 

 Ó, Istenem! Te, a vétkek Megbocsátója, az Adakozó, a megpróbáltatások Elhárítója!
Esedezem Hozzád, hogy bocsásd meg azoknak bűneit, akik levetették testi öltözetüket, s a lelkek birodalmába szálltak fel.
Ó, Uram! Tisztítsd meg őket vétkeiktől, űzd el bánatukat, és változtasd át az őket körülvevő sötétséget világossággá. Tedd lehetővé, hogy belépjenek a boldogság kertjébe, a legtisztább vízzel tisztítsd meg őket, és engedd, hogy megláthassák a Te ragyogó fényességed a legmagasabb csúcson.

 

 

 Ma lélekben újra együtt lehetünk.Eszembe jutnak az együtt töltött napok.

  Fülembe újra megcsendült a hangod. Csabi fiam!! Nem is tudhatod, mennyire fáj      hiányod ! Gyertyát gyújtok így kívánok boldog névnapot édesanyád.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lecsukott szemmel még látom a lelkét
ki mellettem ül, és nékem mesél...
nem, maradt utánad, más csak az emlék
Örökké szeretlek bárhol legyél!

 

Az én apám

Az én apám volt nekem a minden,
Reggel, amikor nevetve elment,
Üres lett a ház, falak visszhangoztak,
Minden este vártam, hogy újra lássam.

Az én apám sok-sok évet megélt,
Ránk szentelte az egész életét.
Felnőttként is óvott, féltett a bajtól,
Jobb apát az Isten nem is adhatott.

Nagyon régen nincs már, ki féltene,
Ma is hiányzik ölelő keze.
Ma is várnám őt minden este haza,
De már csak a temető csendje fogad.

Sosem tudtam megköszönni mindent,
Mit kaptam tőle közös életünkben.

A Lélek ünnepén
A Lelket lesem én.
A Lelket, amely több,

mint költemény.
A Lelket, amely sosem volt enyém.
A Lelket, amely sosem lesz enyém.
A Lélek ünnepén
Szomorún zendül egyetlen igém:
“Hogy születhetik újjá, aki vén?”

 

 

HÚSVÉT

Miért keresnéd Őt a sírba
Hisz nincsen ott, mert nem halott.
Halál bilincse szétszakítva,
Az Úr Jézus feltámadott!

A Golgotán volt az ítélet,
Ott gyõzte le a bűnt s halált.
A sírból most kikelt az élet,
Az ígéret valóra vált!

A Golgotán Õ meghalt érted,
Ó bűnös szív, ezt ne feledd.
A Golgotánál hajtsd meg térded,
És sírva sírj bűnöd felett.

De nagypéntekre jött a húsvét,
Örülj, ujjongj bűnbánó szív,
Az Úr életre kelve ismét,
Örökre él s életre hív!

Lelkünk soha sincs olyan közel a valósághoz, mint a temetőben.
Itt vége az őrületnek és a hazugságnak. A lét éppolyan meztelenné
válik, mint a születésünk pillanatában. Nincs már gazdag, szegény,
ellenség, barát - az önzés falai leomlanak, és megszűnik az esztelen
rohanás. Jó illat van a temetőkben - és az embereknek utólag eszébe
jut, hogy szeretniük kellett volna egymást.

Müller Péter

A halottakért való imádságot említi például a Makkabeusok 2. könyve (2 Makk 12,38-45). Luther Márton pontosan azért utasította el a Lipcsei dispután, hogy ez a könyv a Biblia részét képezné, mert igen kellemetlen volt a számára, hogy itt ilyen világosan szó van az elhunytakért való imádságról és az értük felajánlott áldozatról. Luther ekkor döntött a rövid (a zsidóság által egy erősen keresztényellenes légkörben Jamniában meghatározott) kánon mellett, szakítva így egy 1500 éves keresztény hagyománnyal, amely ezeket a könyveket sugalmazottnak ismerte el.

Csillagok gyúlnak a messzeségben.
Hűvösre fordult az éj, rideggé vált minden.
Párás ködben úszik az alföldi táj,
Reggelre a dermesztő fagy jéggel fedi már.

Előkerült a múlt az emlékek képében,
Szívbemarkolóan elcsendesül minden,
Megérint az elhunyt ősök szelleme,
Messze vannak, de itt élnek a lelkemben.

Leülök a végtelen semmi peremén,
Nincs tovább, itt vagyok az út végén,
Szemben velem lepelbe öltözött lények,
Nincs testük, de csillogó szemmel néznek.

Eltávoztak már Ők e földi világból,
Test nélkül élnek Tőlünk nagyon távol.
Génjeiket hagyták örökül nékünk,
Így most is itt élnek örökül mivelünk.

Gyertyát nyújtunk emlékül e napon,
Virágcsokor díszlik minden egyes síron,
Néma csendben gondolunk most rájuk,
Egy rövid ideig a régmúltban járunk.

Lángol a temető gyertyáktól lángol
Sírok peremén jár a "hiányzol"
sikító szelek tőrnek a fényre
józan okosság égi reményre.
Apóka mécses - anyóka sírján,
egyszerre élnek - egyszerre halvány.
Jár a krizantém, jár a nagy kertben,
Álmokat árul halál-ligetben
Őszülő rózsák állnak a sorban
Madárfészek egy csipkebokorban
Lángol a bokor, lángol a fészek
Szárnysuhogású csillagos ének
Kereslek téged - kereslek egyre
Fénylő arcodat mutasd meg végre
lángol a temető - gyertyáktól lángol
Itt vagy?

Ha lesz időd még visszanézni halálod előtt az egész életedre, azt fogod látni,
hogy elejétől a végéig fölöslegesen féltél. Csakis ettől féltél, mindig, ami most
történik veled, és mennyi mindent rontottál el emiatt. Hány dolgot nem mertél
megtenni félelemből! Nem mertél igazán szeretni. A félelem és az igazi szeretet
egymást kizárja. Az a szeretet, amit bármiféle félelem vagy szorongás motivál,
nem valódi szeretet. Semmi köze hozzá.

Csak szenvedély, csak egy kiszolgáltatott, gyenge ember érzése, de nem szeretet.

 Ott pihensz, ahol már nem fáj semmi,
S nyugalmadat nem zavarja senki.

Életed elszállt, mint a virágillat,
De emléked ragyog, mint a fényes csillag.

Lelked, mint a fehér galamb, csendesen messzire szállt.
Hiába keresünk, könnyes szemünk már többé nem talál.
De tudjuk,hogy a csillagok közt a legfényesebb te vagy,
Utat mutatsz, mert szívünkben örökké itt maradsz.

 

Nyugodj békében elhunytak.

 

 

Üdvözítő Jézus Krisztus! Kérünk téged, fogadd országodba híveidnek lelkét, akikért szent véredet kiontottad.

Emlékezzél meg, Uram, hogy gyarló az emberi természet, és olyanok vagyunk, mint a mezei virágok, melyek hamar elhervadnak, és a szél könnyen széthordja szirmaikat.

Te, aki a keresztfán meghallgattad a hozzád folyamodó jobb latrot, és a paradicsomnak örömét ígérted néki, hallgasd meg híveidnek kiáltását is, és kegyelmesen oldozd fel a világból kimúlt szolgáid lelkét minden bűnük kötelékétől, hogy a feltámadásnak dicsőségében a választottak között részesüljenek az örök életben.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

 

Anyámnak fáj a feje,
nem iszik feketét -
Anyámnak fáj a feje,
nem szed be porokat:
szótlanabb sápadtsággal
feji meg tehenét,
szótlanabb sápadtsággal
söpröget, mosogat.

Anyámra durván szólnak
jöttment idegenek?
Anyám az ijedtségtől
dadog és bereked.
Sötét kendőjét vonván,
magányát húzná össze:
ne bántsa többé senki,
félelmét ne tetőzze.

Anyám utakon lépdel
s nem jut el sehova.
Szegénység csillagától
sebes a homloka;
vállára még az orgonavirág
is úgy szakad,
mintha csak teher volna,
jószagú kárhozat.

Gyertya gyullad meg minden nap,
Nélküled hideg és nyugtalan.
Önmagam soha nem leszek,
Semmiben immár nem hiszek.
Elfelejtettem élni már,
Szívemben nem lesz többé nyár.

S O H A S E M
F E L E D Ü N K !!!"

Búsan kondult meg a harang

Búsan kondult meg a harang a templom tornyában
Most indult el egy valaki utolsó útjára
Ismerősök jó barátok elkísérik csendben
Küszködik a könnyeivel, aki sírni nem mer

Utoljára búcsúzóul az volt a kérése
Hegedűszó kísérje ki majd a temetőbe
Sírja el majd utoljára a kedvenc nótáját
Oda lenn a sötét sírban azt már nem dalolja

Sírj csak hegedű, sírd el utoljára
Vigyél el egy üzenetet át a más világra
Sírj csak hegedű, szólj a síron túlra
Hogy hallja-e az, akinek szól a jó isten, tudja

Búsan kondult meg a harang a templom tornyában
Most indult el egy valaki utolsó útjára
A fejfájára semmi más csak annyi legyen írva
Itt nyugszik kit hegedűszó kísért el a sírba.

Megtelnek a sírok őszirózsával, krizantémmal, az elmúlás jelképes virágaival.