A halottakért való imádságot említi például a Makkabeusok 2. könyve (2 Makk 12,38-45). Luther Márton pontosan azért utasította el a Lipcsei dispután, hogy ez a könyv a Biblia részét képezné, mert igen kellemetlen volt a számára, hogy itt ilyen világosan szó van az elhunytakért való imádságról és az értük felajánlott áldozatról. Luther ekkor döntött a rövid (a zsidóság által egy erősen keresztényellenes légkörben Jamniában meghatározott) kánon mellett, szakítva így egy 1500 éves keresztény hagyománnyal, amely ezeket a könyveket sugalmazottnak ismerte el.

A tisztulás szükségességéről hallunk például akkor, amikor a Biblia azt állítja, hogy Istenhez csak az ártatlan és tiszta ember léphet oda (pl. Zsolt 15). Ugyanerre utal Jézus, amikor azt mondja, hogy a haragvó ember, miután az életútját befejezte, börtönbe kerül, ahol vissza kell fizetnie az adósságát, mielőtt kiszabadulna (Mt 5,26-27), és erről ír Pál apostol is, amikor azt mondja, hogy a vétkező apostol, akinek műve semmivé lesz, megmenekülhet, de csak a tűz által (1Kor 3,15).

Isten nem egy könyvet ejtett le az égből, hanem először is emberek szívébe írta az üzenetét. Előbb volt az Isten népe, előbb volt az egyház, csak utána a Biblia. Azt, hogy mely könyvek tartoznak a Bibliába és melyek nem, az egyház, az Isten népe döntötte el, ismerte fel a Szentlélek segítségével. Ha Ön nem hisz abban, hogy az Egyházat a Szentlélek vezette és vezeti, akkor nem tud hinni a Bibliában sem, hiszen a Biblia könyveit az Egyház választotta ki a sok-sok hasonló könyv közül. Jézus megígérte a tanítványainak, hogy a Szentlélek velük lesz, megtanítja őket mindenre, elvezeti őket a teljes igazságra (Jn 14,26; 16,13). Ha Ön hisz ebben, akkor elhiszi azt is, hogy a Szentlélek vezette az Egyházat 2000 éve is, 1500 éve is. Isten nem engedte, hogy az Ő Egyháza letérjen a helyes útról, mert azt akarta, hogy minden emberhez tisztán jusson el az Ő üzenete. Nem engedi, hogy a pokol kapui erőt vegyenek az Ő Egyházán, amit Péterre bízott (Mt 16,16-20).