Az emlékezés az, ami örökre összeköt bennünket elhunyt társainkkal.

Válasz

A gyász súlya a válladon pihen, és sosem tűnik el teljesen. Nem kiabál, nem követel, csak ott van – állandó, láthatatlan társ. Eleinte nyomaszt, szinte elviselhetetlen. Minden lépésedben ott húzódik, minden mozdulatban ott a hiány, amit senki és semmi nem tud betölteni.
Aztán telnek a napok. A fájdalom formát vált. Már nem tör rád hirtelen, nem szorít annyira a mellkasodban. Csak csendben ott van. Egy fénykép mögött, egy dalban, egy illatban, egy mondatban. Olyan helyeken, ahol egykor ő volt.
A gyász nem múlik el. Megtanulod elviselni. Együtt élni vele. Nem azért, mert gyengülsz, hanem mert nősz – belül. Megtanulod, hogyan lehet élni úgy, hogy valaki, aki fontos volt, már nincs. És közben mégis: mindig ott van veled.
A szeretet, amit éreztél, nem tűnik el. Csak átalakul. Idővel a gyász is ezt követi. Már nem csak a fájdalmat hozza, hanem az emlékezés nyugalmát is. Mert ha valakit igazán szerettél, akkor ő már része lett annak, aki te vagy.
És bár a súly ott marad, valahogy mégis megtanulsz vele lélegezni. Élni. Lépni. Szeretni. Úgy, hogy a szíved egy darabja mindig nála van – és ő mindig benned marad.

FIAM..jpg

Válasz

E kis gyertyát sok-sok szív fájdalma lobbantotta lángra! Emlékük legyen áldott!

Válasz

Még nem búcsúztam el csak épp elszakadtam,
csak épp megfojtottak ,lenyelt könnyeim,
még nem búcsúztam el,csak beléd haltam,
még utánad kapkodnak, görcsösen kezeim,.

Válasz

Az emberek gyertyákat gyújtottak a sírok mellett, hogy a tévelygő lelkek melegedni tudjanak a láng mellett és könnyebben visszataláljanak nyughelyükhöz.

Válasz

Nyugodjon lelkük égi fényben, emlékeikből fakadjon áldás

Válasz

Halottak napja azért is különleges, mert ilyenkor nemcsak a saját halottainkra emlékezünk, hanem mindazokra, akik előttünk jártak, és az életük, örökségük fontos mindnyájunk számára. Akkor is, ha név szerint nem tudjuk, hogy ki készítette az első kenyeret, ki találta fel a betűt vagy az írást. Mindez hozzátartozik az életünkhöz, és nem a semmiből került elénk: ősi örökségeink ezek, amelyeket halottainktól, az egykori élőktől kaptunk.

Jelenits István

Válasz

Hogy együtt legyen, hogy együtt legyünk
Ölelő csendben csak emlékezünk
Mint nyári réten a szentjánosbogarak
Gyertyák százai fénylőn világítanak
Megőrizve szerettünk emlékét

Válasz

Emlékező lángok



Ma égtetőig lobbanjanak az emlékező lángok,
ma minden árva sírhanton legyenek virágok,
hogy egyetlen lélek sem érezhesse azt,
Halottak napján magára marad.



Mert ez az a nap az mely emlékeztet arra,
mily nagy a szeretet isteni hatalma,
s mily erős, mily szoros az-az érzéskötelék,
mit szívpecséttel zárt a téphetetlenség.

Ma minden pislákoló mécses és fakó gyertyaláng,
az elhagyott sírokat is melegítse át,
hogy ott alant a mélyben is hinni véljék még,
nem halt ki belőlünk az emberiesség.

Kun Magdolna

Válasz

Vannak, akik hazatértek, már nyugodtan pihennek,
Mások, őket siratják éppen kint a temetőben.
Kint járva a sírhalmok közt, most lehajtott fejjel,
Mindazokra gondolok én, kiket elvesztettem.

Mécseseknek forró lángja, lobog tán örökké,
Ez jelzi, hogy nem feledünk sohasem el többé.
Mindig velünk voltatok, vagytok és lesztek,
Hiszen a mi emlékünkben Ti mindig is éltek.

Lehettetek: papák, mamák, gyermekek vagy hősök,
Ki már szülőföldben nyugszik, létetek már örök.
Most is rátok gondolunk, mécsesünk meggyújtva,
Szívünk tiszta melegével, felétek fordulva.

forrás: ildiko.bloglap.hu

Válasz