Virág és gyertya kezemben,bennem csak halk sóhajok,
egy-egy gyertyát gyújtok,lángjába én is beleolvadok.

Melegség járja át a szívem,érzem szinte közelségedet.
Lassan becsukom szemem,oly jó hinni, itt vagy velem

Sírodra teszem a virágot,a szél zúgását hallgatom,
örökké hiányozni fogsz! nyugodjon békében lelked,

Válasz

Kereslek Téged a zajban, a csendben,sivár puszta tájban, s őrjítő tömegben.
Álmomban a Te arcodat látom,felébredni ezért, többé sosem vágyom.
Múlnak a napok, s fakul a remény,hogy valaha egyszer újra látlak én

Válasz

Nem kérem, hogy ne fájjon, ha valaki elment,
A változás az mindig új könnyeket serkent.
De tudd, hogy mi változik, el nem tűnik végleg,
Emlékezz és ők sem felejtenek téged!
Nézz néha az égre, s a felhőkön túl lássad,
hogy VOLTAK, VANNAK, LESZNEK, akik Rád vigyáznak!

Válasz

Mikor rád gondolok s lehunyom szemem
szeretném hallani hogy ezt mondod nekem:
Ne sírj, itt vagyok veled
Nem mentem el csak megpihenek

Válasz

Nem tudom mindig, hogyan kell élni. Nem tanított meg senki arra, hogyan kell bátornak lenni, amikor a szívem tele van sebbel. De érzem, hogy ha elindulok, ha megteszek egyetlen apró lépést is, már közelebb kerülök önmagamhoz. Eleshetek. Felállhatok. Sírok. De minden könnyem egy lépés közelebb az élethez.

Válasz

Minden út visszavisz oda, ahol utoljára álltál vele. Ahol a keze a kezedben volt, és még azt hitted, az idő kegyelmes lehet. Most ott csak egy üres szék áll, és a padlón repedések, amelyek lassan, de biztosan szétfeszítik a teret.

Válasz

Fájó szívvel emlékezünk a családunk halottjaira, szívünkbe zárjuk drága szép emléküket. Nyugodjanak békében, az örök Világosság fényeskedjék Nekik. Ámen

Válasz

Az emlékezés az, ami örökre összeköt bennünket elhunyt társainkkal.

Válasz

A gyász súlya a válladon pihen, és sosem tűnik el teljesen. Nem kiabál, nem követel, csak ott van – állandó, láthatatlan társ. Eleinte nyomaszt, szinte elviselhetetlen. Minden lépésedben ott húzódik, minden mozdulatban ott a hiány, amit senki és semmi nem tud betölteni.
Aztán telnek a napok. A fájdalom formát vált. Már nem tör rád hirtelen, nem szorít annyira a mellkasodban. Csak csendben ott van. Egy fénykép mögött, egy dalban, egy illatban, egy mondatban. Olyan helyeken, ahol egykor ő volt.
A gyász nem múlik el. Megtanulod elviselni. Együtt élni vele. Nem azért, mert gyengülsz, hanem mert nősz – belül. Megtanulod, hogyan lehet élni úgy, hogy valaki, aki fontos volt, már nincs. És közben mégis: mindig ott van veled.
A szeretet, amit éreztél, nem tűnik el. Csak átalakul. Idővel a gyász is ezt követi. Már nem csak a fájdalmat hozza, hanem az emlékezés nyugalmát is. Mert ha valakit igazán szerettél, akkor ő már része lett annak, aki te vagy.
És bár a súly ott marad, valahogy mégis megtanulsz vele lélegezni. Élni. Lépni. Szeretni. Úgy, hogy a szíved egy darabja mindig nála van – és ő mindig benned marad.

FIAM..jpg

Válasz

E kis gyertyát sok-sok szív fájdalma lobbantotta lángra! Emlékük legyen áldott!

Válasz