Az emlékezés olyan, mint egy gyertya, amelyet meggyújtunk az emlékezetünkben. Megőrzi a múlt pillanatait, és fényét sugározza a jelenbe. Hálával tartozunk azoknak, akik emlékezetünkben tovább élnek, és akik segítettek formálni azt, akik vagyunk."

Válasz

Égjen értetek az örök szeretet lángja, nem felejtünk benneteket,

gyertya.gif

Válasz

Fel kell néha állni.
Minden nappal kicsit közelebb van
A perc, mikor majd azt mondom, hogy megvan.
Ideértem teljes egészében.
Maradhatok?

Válasz

BÚCSÚ SZERETTEIMTŐL

Nem örökre megyek, de nem jövök vissza
Lábam tétován lép ismeretlen útra
Minden, ami voltam vagy lennék, itt hagyok
Más alakban, térben élem a holnapot

Én leszek az idő, a csönd meg a bánat
Én fogom lecsukni majd a szempilládat
Én zöldellek majd ki tavasszal a fákban
Én halok meg minden csendes napnyugtában

Ott fehérlek majd a távoli ködökben
Ott illatozom majd friss rózsaként a kertben
Pohár üvegfalán én leszek a pára
Tőlem lesz szelídebb az est magánya.

Válasz

Ma anyámért és apámért mondok halk imát.
Abba súgom könny hullatva a szeretet szavát,
hogy odafenn is érezzék, ott se feledjék,
őrizem még szíveiknek édes melegét.
Halk sóhajú imáim mind az égbe szállnak,
ott adnak majd hangot a szeretet szavának,
mely elmeséli nékik, hogy nincs oly távolság,
amin a szív üzenete ne hatolna át.
Ma anyámért és apámért mondok halk imát,
abba rejtem köszönetként a gyermeki hálát,
mely elmondja helyettem,hogy ők voltak nekem
azok kiket mindenkinél jobban szerettem.

Válasz

Juhász Magda


Halottak napján



Köd telepedett az égre,
indulunk a temetőkbe.
Lábunk alatt csörgő avar,
fű, fa, virág halni akar.
Megyünk búsan, fájó szívvel,
régi álmok emlékivel.
Várnak-e ránk? Nem tudhatjuk,
de a szívünk megnyugtatjuk.
Hogy ott voltunk, láttuk őket,
tőlünk korán elmenőket.
Láttuk őket, zörgő csonttal,
nyűtt ruhákban, siralommal.
Szájuk mozdul, néma szóra:
- Imádkozni de jó volna.
Hol hagytátok az imákat?
Földi lények, földi árnyak!
Hová lettek a zsoltárok?
Nincsenek már?! Csak virágok?
És a hervadozó őszben,
reszketünk a temetőkben.

Válasz

Kun Magdolna

Sírok Anyám
Sírok anyám, sírdogálok, mint a pergő őszi eső,
mely mélyre szántott arcomra
könnyként rácsorog,
mert ma is ugyanúgy fáj az a szívbevájó tudat,
hogy nem vagy többé nekem, bárhogy lázadok.
Úgy elzokognám minden bánatom,
mi fáradó napokon erőtlenné tesz,
de látod édesanyám, meggyűri az idő
ősz hajszállal teli fáradt fejemet.
Ma sírodnál állok és szótlan hallgatok,
csak gondolatban idézem fel égszín szemedet,
simogató szavaid, melyek bearanyozták
a kislány és felnőttkori boldog életet.
Elszállnak a hónapok, s majd elszállnak az évek
de mosolygó vonásaid élénk színben látom,
s azt a kopottá vált barna pöttyös kendőt is,
melyre rácsókoltam néha minden sóhajtásom.
Most rózsát hoztam neked, drága édesanyám,
egyszerűen fehér, halvány őszirózsát,
mely úgy illatozik fejfád árnyékában,
mintha kertedből hajolna
a sziromvégű hajtás...
Hideg az éj édesanyám, dérbe fagy a könnyem,
lábam alatt fekete föld málló rögei,
melyek úgy karcolják a rideg márványszobrot,
mint a mellette szétszórt kavicsok
törmelékei.
Lassan elköszönök, de oly nehéz a léptem,
valami visszahúz a sírhalmod felé,
talán egy hulló szirom, mit felkapva dobál
a jeges pillantású téli éji szél.
Összefacsarodott bennem a szív, ez a puhány,
darabokra hullt minden álmodás,
mert nem simíthatom arcát annak,
ki örökre itt hagyta földi otthonát.

Válasz

Imádkozzunk a megholtakért, mert lelkük enyhülést talál abban!

Válasz

Istenem,
hálát adok mindazokért, akiket valaha szerethettem.
Bár már nem látom őket, érzem, hogy közel vannak,
a szívem mélyén élnek tovább.Add, hogy békében nyugodjanak,
fényed ölelje át őket ott, ahol nincsen fájdalom.És adj nekünk, akik itt maradtunk,
erőt a hiány elviseléséhez,
reményt a találkozásra,
és hitet, hogy a szeretet soha nem múlik el.

Ámen.

Válasz

Nyugodjon lelkük égi fényben, emlékeikből fakadjon áldás.

Válasz