Juhász Magda


Halottak napján



Köd telepedett az égre,
indulunk a temetőkbe.
Lábunk alatt csörgő avar,
fű, fa, virág halni akar.
Megyünk búsan, fájó szívvel,
régi álmok emlékivel.
Várnak-e ránk? Nem tudhatjuk,
de a szívünk megnyugtatjuk.
Hogy ott voltunk, láttuk őket,
tőlünk korán elmenőket.
Láttuk őket, zörgő csonttal,
nyűtt ruhákban, siralommal.
Szájuk mozdul, néma szóra:
- Imádkozni de jó volna.
Hol hagytátok az imákat?
Földi lények, földi árnyak!
Hová lettek a zsoltárok?
Nincsenek már?! Csak virágok?
És a hervadozó őszben,
reszketünk a temetőkben.

Válasz

Kun Magdolna

Sírok Anyám
Sírok anyám, sírdogálok, mint a pergő őszi eső,
mely mélyre szántott arcomra
könnyként rácsorog,
mert ma is ugyanúgy fáj az a szívbevájó tudat,
hogy nem vagy többé nekem, bárhogy lázadok.
Úgy elzokognám minden bánatom,
mi fáradó napokon erőtlenné tesz,
de látod édesanyám, meggyűri az idő
ősz hajszállal teli fáradt fejemet.
Ma sírodnál állok és szótlan hallgatok,
csak gondolatban idézem fel égszín szemedet,
simogató szavaid, melyek bearanyozták
a kislány és felnőttkori boldog életet.
Elszállnak a hónapok, s majd elszállnak az évek
de mosolygó vonásaid élénk színben látom,
s azt a kopottá vált barna pöttyös kendőt is,
melyre rácsókoltam néha minden sóhajtásom.
Most rózsát hoztam neked, drága édesanyám,
egyszerűen fehér, halvány őszirózsát,
mely úgy illatozik fejfád árnyékában,
mintha kertedből hajolna
a sziromvégű hajtás...
Hideg az éj édesanyám, dérbe fagy a könnyem,
lábam alatt fekete föld málló rögei,
melyek úgy karcolják a rideg márványszobrot,
mint a mellette szétszórt kavicsok
törmelékei.
Lassan elköszönök, de oly nehéz a léptem,
valami visszahúz a sírhalmod felé,
talán egy hulló szirom, mit felkapva dobál
a jeges pillantású téli éji szél.
Összefacsarodott bennem a szív, ez a puhány,
darabokra hullt minden álmodás,
mert nem simíthatom arcát annak,
ki örökre itt hagyta földi otthonát.

Válasz

Imádkozzunk a megholtakért, mert lelkük enyhülést talál abban!

Válasz

Istenem,
hálát adok mindazokért, akiket valaha szerethettem.
Bár már nem látom őket, érzem, hogy közel vannak,
a szívem mélyén élnek tovább.Add, hogy békében nyugodjanak,
fényed ölelje át őket ott, ahol nincsen fájdalom.És adj nekünk, akik itt maradtunk,
erőt a hiány elviseléséhez,
reményt a találkozásra,
és hitet, hogy a szeretet soha nem múlik el.

Ámen.

Válasz

Nyugodjon lelkük égi fényben, emlékeikből fakadjon áldás.

Válasz

Virág és gyertya kezemben,bennem csak halk sóhajok,
egy-egy gyertyát gyújtok,lángjába én is beleolvadok.

Melegség járja át a szívem,érzem szinte közelségedet.
Lassan becsukom szemem,oly jó hinni, itt vagy velem

Sírodra teszem a virágot,a szél zúgását hallgatom,
örökké hiányozni fogsz! nyugodjon békében lelked,

Válasz

Kereslek Téged a zajban, a csendben,sivár puszta tájban, s őrjítő tömegben.
Álmomban a Te arcodat látom,felébredni ezért, többé sosem vágyom.
Múlnak a napok, s fakul a remény,hogy valaha egyszer újra látlak én

Válasz

Nem kérem, hogy ne fájjon, ha valaki elment,
A változás az mindig új könnyeket serkent.
De tudd, hogy mi változik, el nem tűnik végleg,
Emlékezz és ők sem felejtenek téged!
Nézz néha az égre, s a felhőkön túl lássad,
hogy VOLTAK, VANNAK, LESZNEK, akik Rád vigyáznak!

Válasz

Mikor rád gondolok s lehunyom szemem
szeretném hallani hogy ezt mondod nekem:
Ne sírj, itt vagyok veled
Nem mentem el csak megpihenek

Válasz

Nem tudom mindig, hogyan kell élni. Nem tanított meg senki arra, hogyan kell bátornak lenni, amikor a szívem tele van sebbel. De érzem, hogy ha elindulok, ha megteszek egyetlen apró lépést is, már közelebb kerülök önmagamhoz. Eleshetek. Felállhatok. Sírok. De minden könnyem egy lépés közelebb az élethez.

Válasz