Fenyő Miklós emléke.
Fenyő Miklós 1947. március 12-én született Budapesten. A Pannónia utcában kezdte meg iskolai tanulmányait, majd kilencéves volt, amikor 1956-ban a családja elhagyta Magyarországot. Fenyő Miklós a New York-i Jackson Heights Primary School, valamint a First Manhattan Grammar School tanulója volt. Középiskolába már ismét Magyarországon járt, először a Landler Jenő Villamosipari Technikumban – itt a később LGT-alapító Barta Tamás osztálytársa volt –, de onnan eltanácsolták, majd a Könyves Kálmán Gimnáziumban – már húszéves is elmúlt, amikor sikeres érettségi vizsgát tett.

Tizenöt évesen már a Sztár zenekar tagja volt, majd tizenhét évesen megalapította a The Devilst, majd az abból formálódó Syconort. Miután az együttes feloszlott, Fenyő Miklós 1967-ben életre hívta a Hungáriát, és ezzel kezdetét vette a rock and roll magyarországi aranykora. A Hungária 1968-ban minden háztartásban felcsavarta a szőnyeget, amikor megnyerte a Ki Mit Tud döntőjét (Csavard fel a szőnyeget, Ha szól a Rock and roll, Nem bújok én többé már a subába), és sorra jöttek a sikerek, a Beatles-hatás, a jampiéra, arany- és platinalemezek, turnék.

Válasz

Schmidt Károly Imre

Ahol vagy, majd odamegyek,
akkor ismét veled leszek,
sok mindent kell bepótolni,
és van mit újragondolni.

Időt szakítunk egymásra,
értünk ég majd gyertyánk lángja,
leszünk egy a végtelenben,
jóságban és szeretetben.

Fogom kezed, fogod kezem,
fejem az öledbe teszem,
mesélsz holdról, csillagokról,
s megszabadítsz minden gondtól.

Ott nem kell órát figyelni,
nem kell terheket cipelni,
nem kell a jövőt sem vágyni,
csak egymásra kell találni.

Felettünk csak bárányfelhők,
fújdogálnak szelíd szellők,
színes erdő lesz otthonunk,
s égre csillagot rajzolunk.

Ahol vagy, majd odamegyek,
utam nem állják a hegyek,
mindennap lesz karácsonyunk,
várj reám, majd találkozunk.

Válasz

Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.

Soha nem feledünk.jpg

Válasz

Így időskor táján egyre jobban értem,
miért csillant könnycsepp, anyám két szemében,
s miért vált oly szomorúvá szép tekintete,
mikor eljött az elköszönés búcsúideje.
Anyám, tudta, hogy a sors elválaszt majd minket,
hisz az idővel szemben, Ő sem marad nyertes,
így hát minden egyes elköszönés tudatta azt véle,
hogy egy napon eljön a búcsúzásnak vége.
Így is történt minden, ahogy édesanyám hitte,
mert eljött a végső nap, a búcsúzásnak perce,
azon búcsúzásé, melyben nincs több viszontlátás,
sem könnyes elköszönés, csak az örök hiányfájás.

Kun Magdolna

Válasz

Istenem vigyáz a Draga fiamra.Kerlek ad meg neki a boldog örök életet.Amen.

Válasz

ISTENEM HOGY MINDIG VELÜNK VAGY ÉS MEGHALLGATOD IMÁINKAT.

Válasz

A halottakért való imádságot említi például a Makkabeusok 2. könyve (2 Makk 12,38-45). Luther Márton pontosan azért utasította el a Lipcsei dispután, hogy ez a könyv a Biblia részét képezné, mert igen kellemetlen volt a számára, hogy itt ilyen világosan szó van az elhunytakért való imádságról és az értük felajánlott áldozatról. Luther ekkor döntött a rövid (a zsidóság által egy erősen keresztényellenes légkörben Jamniában meghatározott) kánon mellett, szakítva így egy 1500 éves keresztény hagyománnyal, amely ezeket a könyveket sugalmazottnak ismerte el.

Válasz

Aranyosi Ervin: Köszönet anyámnak
Mikor leszülettem erre a bolygóra,
édesanyám álmát váltottam valóra,
elhoztam a csodát, élővé lett álmot
és kaptam cserébe egy egész világot.
Akkor még nem tudtam, hogy mi végből lettem,
egy igazi angyal őrködött felettem.
Táplált, szeretgetett, tanítgatott élni,
hogyan kell egy szívhez szeretettel érni.
Őriztem mosolyát, vissza is tükröztem,
erős kötelék lett ő közte és köztem.
Amikor én sírtam, ő hajolt fölébem,
s megnyugvásra leltem drága, jó ölében.
A mindene voltam, a legdrágább kincse,
s célja, hogy a kincsét mosolyra derítse.
Hát én mosolyogtam, beragyogtam napját,
vágytam ölelését, angyali alakját.
Ő tudta magától mire van szükségem,
s igyekezett adni mindent, bármit kértem.
Hálám, mosolyom volt, kedves gügyögésem,
ahogyan szívébe szeretetem véstem.
Kaptam másik csodát, amit kaphat gyermek,
megtanítva nekem ezt a csodás nyelvet,
amitől igazán gazdagabbá váltam,
benne érzésekre, tudásra találtam.
Ahogy lassan nőttem, megnőtt a világom,
mocorogni vágytam folyton, minden áron,
egyre erősebbé, s ügyesebbé váltam,
aztán, egy szép napon lábaimra áltam.
Anyám óvott, védett, s megtanított járni,
nem akarta lelkem szűk helyre bezárni,
kitárta a világ összes nagy kapuját,
ahol majd a lelkem már könnyebben jut át.
Biztatott hát mindig, s tudom, hitt is bennem,
menjek vágyam útján, boldoggá kell lennem!
Amit csak ő tudott, mindent megmutatott,
hosszú, szép utamhoz erőt, reményt adott.
Hiszem, gyermekében örömét meglelte,
annyi szeretettel volt tele a lelke!
Hálás az én szívem, minden egyes percért,
szerető szívemben a jósága elfért.
Amit tőle kaptam, azt kell tovább adnom,
róla véve példát, jónak kell maradnom,
szeretetét szórnom az egész világra,
mindig emlékezve drága, jó anyámra.
A szívemben itt él, amit kaptam tőle,
hitét, szeretetét itt őrzöm örökre.
Őrzöm a szívemben, mindazt, amit adott,
a lelkemben kikelt sok szeretet-magot!

Aranyosi Ervin © 2020-02-20.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Válasz

Aranyosi Ervin: Halottaknak napján
Halottaknak napján,
gondolkozz el, kérlek!
Mennyire fontosak
azok, akik élnek?
Milyen gyakran gondolsz
rájuk szeretettel?
Jelenthet-e annyit,
mint ki régen ment el?
Ilyenkor az ember
temetőbe jár ki,
Elmúlt szeretteit
véli megtalálni.
Közben annyin élnek
magányosan, távol,
kire nem jut idő,
kit a szív nem ápol.
Pedig a halottak
a szívünkben élnek.
A hétköznapokba
bőven beleférnek.
M’ért nincs az élőkért
ugyanilyen ünnep,
ami lángra gyújtja
apró mécsesünket.
Aki elment, jól van,
csak egy más világon,
s nem tud örvendezni
levágott virágon.
Földdé porladt testet
látogatsz a sírnál.
Élőkért tehetnél,
ahelyett, hogy sírnál!
Oly sok a magányos,
kinek nem jut semmi.
Ki örülni tudna,
ha tudnák szeretni.
Ám ezt meg se látod
– tudod – attól félek.
Megbékélni kéne,
s nem visz rá a lélek.
Vársz, amíg késő lesz,
mikor már nem bánthat,
akkor száll szívedre,
majd a gyász, a bánat.
S jön halottak napja,
s mész a temetőbe,
bocsánatot kérni,
s elbúcsúzni tőle…
Aranyosi Ervin © 2011-10-31.
A vers és festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Válasz

Őri István: Félelem

Egyszer csak elkezdett fázni a Nyár
sapkát vett gyorsan, sálat tett a nyakába
nagykabátba bújt és meleg csizmába
majd kutatva körül nézett:
"Mi történt?
ki jött, ki hozott hideget
sötét didergést, pengő jeget?"
a Nyár nem látott senkit
mégis fázott
szorosabbra húzta magán a kabátot
pedig a levegő illatos volt
virágok nyíltak mindenütt
a fák lombjain átsütött
a meleg nyári nap...

s akkor észrevette
hogy csend van körös-körül
mozdulatlanság
a szél nem énekel
a patak vize megdermedt
két csobbanás között
a tücskök és a madarak
elmentek messzire...

a Nyár kétségbeesve körülnézett
kereste a hangot
a mozgást
a dalt
az Életet
körbefutott a világban
bejárt eget s földet
mindenkit megkérdezett
akivel útközben találkozott:
"Mi történt?
Miért mozdulatlan minden?
Miért fázom?"
A kérdezettek
csak a vállukat vonogatták
s még szorosabbra húzták
magukon a bundát
mert ők is fáztak
s a Nyár csak ment
hét világon át
majd lassan elfáradt
útközben elhagyta a remény
a világ végén
egy zöldellő réten leült
beburkolta magát a kabátjába
és elaludt...

a fákról lassanként
elkezdtek hullni
az első megsárgult levelek...

Válasz