EMLÉKEZZÜNK SZERETTEINKRE

EMLÉKEZZÜNK SZERETTEINKRE hírei

Szomorú vagy, mert elment valakid?

7 éve | Szántó Imréné Mária | 0 hozzászólás

Szomorú vagy, mert elment valakid?
Könnyes a szemed, és ellágyult arccal nézed a gyertya lángját?
Az elmúlás, az átalakulás isteni csodáját éled meg a partvonalról...
Elment... meghalt.... nincs többé... -koppannak a szavak, és fáj minden gondolat..
A szíved egy darabját vitte el, és te mégis úgy érzed, elveszett számodra!

Fájó a gondolat, és néha egy könnycsepp szánt végig az arcodon!
A gyertya lángja megidézi a kevést, azt, aki átment,
aki téged itt hagyott, és fáj, hogy már nem foghatod meg a kezet,
a szerető, a barát elgyengült kezét, az édesanya, édesapa ,
testvér ,gyermek téged féltő jobbját...

Mélyen emberi az érzés, őrizd meg az emléküket és
ne szégyelld a legördülő könnycseppet..
Ne kergesd el a szomorúságot. Oktalanul jön, talán öregszel ilyen pillanatokban,
talán megértettél valamit, elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől.
S mégis: a szomorúság megszépíti az életet...

Először is: az örömök, melyek eltűnnek, talán nem is voltak igazi örömök.
Emlékezz csak... Aztán: a szomorúság egy váratlan pillanatban leborítja csodálatos,ezüstszürke ködével szemed előtt a világot
s minden nemesebb lesz, a tárgyak is, emlékeid is. A szomorúság nagy erő.

Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna.
A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben.
Egyszerre emberibbnek érzed magad.
Mintha zenét hallanál dallam nélkül.

A világ szomorú is. S milyen aljas, milyen triviális,
milyen kibírhatatlan lenne egy teljesen elégedett világ,
milyen szomorú lenne a világ szomorúság nélkül!
Aki a szívedben van, nem ment el... -soha nem megy el!
Látod, már szárad a könnycsepp, és már tudod,
hogy az elmúlás nem hozza magával a felejtést.