Csak addig menj haza, amíg haza várnak,
Amíg örülni tudsz a suttogó fáknak,
Amíg könnyes szemmel várnak haza téged,
Amíg nem kopognak üresen a léptek...

Csak addig menj haza, amíg haza mehetsz,
Amíg neked suttognak a hazai szelek.
Hajad felborzolják, ruhád alá kapnak,
Nem engednek tovább, vissza - vissza tartanak!

Két karod kitárva - ahogy a szél is neki fut a fáknak -
Vállára borulhatsz az édesanyádnak!
Elmondhatod neki a JÓT, de a rosszat el Ne MONDD!

 

Most már félévig este lesz.
Köd száll, a lámpa imbolyog.
Járnak az utcán karcsú, roppant,
négy-emeletnyi angyalok.
S mint egy folyó a mozivászon
lapján, úgy úsznak át a házon.

Acetilén fényében ázik
az útjavítás. Lenn a mélyben,
iszamos, hüllő-hátu cső,
pára gyöngyösödik a kérgen,
s a városon, mint vér a gézen,
általszívódik a nyirok.

Vékony tűz nyüszít, sustorog,
mellette kucsmás, birka-bundás,
mint a makk-ász, guggol a munkás,
fölötte hengerhasu gépek,
rájuk irva: „Consolidated…”
S egy fa.

'Mennyei Atyánk, te az isten - és emberszeretet parancsában foglaltad össze szent törvényedet. Add, hogy parancsaidat megtartva eljussunk az örök életre. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.    'Az Úr áldjon meg minket, védelmezzen minden rossztól, és vezessen el az örök életre!' Amen.

 

 

 Mecsek Zsuzsa:

Neked, apu


Én a magas égre néztem, önzőn,
s nem láttam, hogy itt a földön
kihunyni készül egy gyertya-láng.
Apám elment, s ott a sírnál,
ahonnan mégegyszer visszanézett,
sírtam, s nem gondoltam semmi szépet.
Most az idő már új lapot nyitott,
s a szavak miket számba adott,
megértek talán, hogy formát öltsenek.
Apu, most elmondom Neked,
amit úgyis tudtál, bízom benne,
bár nem volt szavakba öntve,
hogy erős karó voltál nékem
sorsom orkános szelében.

Borozgatánk apámmal;
Ivott a jó öreg,
S a kedvemért ez egyszer –
Az isten áldja meg!

Soká nem voltam otthon,
Oly rég nem láta már,
Úgy megvénült azóta –
Hja, az idő lejár.

Beszéltünk erről, arról,
Amint nyelvünkre jött;
Még a szinészetről is
Sok más egyéb között.

Szemében “mesterségem”
Most is nagy szálka még;
Előitéletét az
Évek nem szünteték.

“No csak hitvány egy élet
Az a komédia!”
Fülemnek ily dicsérést
Kellett hallgatnia.

Mikor könnyem hullatom.

Mikor könnyem hullatom, elgondolkodom,
miért győz le mindig saját bánatom,
hisz az én fájdalmam, csak töredéke annak,
amit mások, térdre rogyva hordnak.
Mikor elgondolkodom saját gondomon,
rájövök az élet nem csak fájdalom,
hiszen annyi szép van benne, annyi szeretet,
ami keservnapjaimban erőssé tehet.
Így most elfojtom könnyeim, meg ne lássák azt,
mily gyáva mód élem a mindennapokat,
s majd úgy teszek, mintha soha nem lett volna
olyan ami szívem sokszor fájdította.

Atyám, most küldök fel hozzád egy imát, kérem áldásodat nemcsak arra, aki ezt az emailt nekem küldte, hanem önmagamra és azokra is, akik ezt továbbküldik. És tudom, hogy az ide illesztett imát elmondók imái - akik hisznek és bíznak Benned - erősebbek, mint bármi más a világon. Előre is köszönöm áldásaidat.

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól!
(Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.) Ámen.

 Egy kis virág vagy már a végtelen mezőn
Lágy fuvallat hűsítő friss nyári szellő
Madárcsicsergés korai tavaszokon
Ősszel aranyló falevél az ágakon
Bársonyos naplemente téli napokon
És ezüstfehér hópille az ablakon

Ki nem mondott szó vagy a néma ajkakon
Megszakadt szívekben égető fájdalom
Az el nem sírt könnyek hangtalan sikolyok
Megfáradt lelkekben néma imádságok
Te vagy a porszem a végtelen utakon
A sápadt holdvilág sötét éjszakákon

Még hallom a hangod visszhangzik elmémben
Szemed lágy melegsége itt él lelkemben
Minden napsugárban látom a mosolyod
Minden virágszálban érzem az illatod
A szivárványon túl már nincsen fájdalom
Találkozunk még ott a másik oldalon.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Négy éve, 2012 kora őszén, a The Voice tehetségkutató alatt derült ki, hogy Somló Tamás beteg. De nem beszélt róla. Egyszerűen nem vett róla tudomást. A műsor készítői előtt nem titkolhatta, egyszer csak rákérdeztek: ezt beszéli az egész város, igaz ez, Tamás? „Igen, de ez nincs – válaszolta. – Úgy időzítem a kezeléseket, hogy az ne zavarja a műsort.” Azt akarta, hogy ne lássák rajta, ne derüljön ki.