Édesanyám Édesapám halálának hetedik évfordulójára

Egy röpke villanásra megint feltűntél, édes, jó Anyám,
és valót karcoltál egy álom bomlásra ítélt falán.
Oly régen láttalak. Már az álmomat sem keresed.
Csendes lemondással adtad másnak az ottani szereped,
pedig még ma is mohó kölyökszemmel várom,
hogy forrón átölelj, nem baj, ha hazudik az álom.

Én a magas égre néztem, önzőn,
s nem láttam, hogy itt a földön
kihunyni készül egy gyertya-láng.
Apám elment, s ott a sírnál,
ahonnan mégegyszer visszanézett,
sírtam, s nem gondoltam semmi szépet.
Most az idő már új lapot nyitott,
s a szavak miket számba adott,
megértek talán, hogy formát öltsenek.
Apu, most elmondom Neked,
amit úgyis tudtál, bízom benne,
bár nem volt szavakba öntve,
hogy erős karó voltál nékem
sorsom orkános szelében.
Hajóm alatt Te voltál a hullám,
s árbócomon a vitorla,
mi sérült életemet gyengéden
biztonságos partra sodorta.

 Anyám sírjánál

Szülőfalum szép vidéke,
Jaj de rég nem láttalak!
Kimegyek a temetőbe,
Elém fut a kis patak.

Itt vagyok a domboldalon
Őszi napnak alkonyán...
Itt alussza örök álmát
Az én édes jó anyám.

A hunyó nap sugarában
Nézem, anyám, sírodat:
Sárga-piros rózsáival
Szórja be az alkonyat.

Sárga-piros rózsáiból
Szövi rád a takarót...
Lágyan lengő, fúvó szellő
Suttogja az altatót.

Az én lelkem sóhajtása
A suttogó fuvalom...

Szerető szíveddel oly sok jót adtál Isten kegyelméből most megváltást kaptál

Tested pihen csak az anyaföld mélyében Emléked tovább él szeretteid szívében.

Drága fiam 13 éve emlékére égjen a gyertya.

Soha nem feledünk.

 A mi édesanyánk drága szent egy asszony
Nem az volt a sorsa, hogy rózsát fakasszon,
Mert bizony az élet nem nagyon kímélte
A gondot, a sok bajt végtől végig élte.
A mi édesanyánk drága szent egy asszony,
Emléke is elég, hogy könnyet fakasszon,
Hej, virrasztott nehéz éjszakákon értünk,
Amikor a láztól majd hogy el nem égtünk.
Fáradt behunyt szemmel hányszor elgondolom:
Mi, kiket felnevelt ezer gondon, bajon,
Tudunk-e valaha hálásak is lenni,
Tudunk-e valamit ezért neki tenni?

 Árvai Attila: Mama.

Öreg mama, drága kincsem
Mosolygok, ha szemed nézem
Látom benne bús bánatod
Látom régi boldogságod...

Annyi sok év eltelt már
Felneveltél, dolgoztál
Hosszú utad bejártad
Még sem fáradt a lábad

Öreg mama pillants reám!
Megnézlek, hogy tanulhassak
Csodáljalak, szeresselek
A csönd rejtekén meglássalak...

Megláthassam jó szíved
Meghallhassam sóhajod
Elmúlassam bánatod...
Megterítsem asztalod...

Megérzem, mi szíved titka
Forró elmúlt szerelmek
Mindeniket szemed rejti
Régi színes emlékek...