EMLÉKEZZÜNK SZERETTEINKRE

EMLÉKEZZÜNK SZERETTEINKRE hírei

Az álmok is elhalnak emlékezés szeretteinkre.

7 éve | Szántó Imréné Mária | 1 hozzászólás

Édesanyám Édesapám halálának hetedik évfordulójára

Egy röpke villanásra megint feltűntél, édes, jó Anyám,
és valót karcoltál egy álom bomlásra ítélt falán.
Oly régen láttalak. Már az álmomat sem keresed.
Csendes lemondással adtad másnak az ottani szereped,
pedig még ma is mohó kölyökszemmel várom,
hogy forrón átölelj, nem baj, ha hazudik az álom.
Óvó karod simogatása alatt
igaznak tűnik a pillanat,
igaznak tűnik a bánatpillás szomorúságod,
amikor egy-egy gyermeki csínytevésem látod,
és nem szólsz, nem korholsz, csak bámulsz,
s a bűntudat maró fájdalmával rám hullsz.
Ne hagyj el, Anyám, szükségem van az útmutatásra,
egy-egy tiltó kézre, örömtől táncoló bólintásra.
Valaha ezeket kérés nélkül is kaptam,
de gonoszul elszöktél előlem. Egyedül maradtam.
Tudom, Te már a lélek útját járod szüntelen,
nem nyafogok miatta, csak álmaimban maradj még velem.
Csak gyakran ülj le mellém. Majd párnákkal puhítom a széket,
és beszélgess velem, mint amikor főztem az ebédet,
s Te már nem tudtál segíteni nekem,
mily nagy segítség lenne ez most, édes Istenem.
Halott lélekkel tengődik az élet bennem.
Hát nem látod? Te sem segítesz a keservemben?
Egyszer magam is ily hanyag leszek,
s itt hagyok mindenkit, aki engem szeret?
Ó, ne sírjon senki értem akkor már,
oly önző az élet, és kapzsi a halál.
Mindig elveszi mellőlünk azt, akit szeretünk,
s jól megcsavarva a jajongó szívünk,
egy idő után az álmot sem hagyja meg nekünk.