Hervadó őszi csokorral kezében,
Nyomasztó, keserű bánattal szívében
Lépdelt a temető kapuja felé.
Remegő lábai vonszolták befelé.

Hűvös volt az idő, akárcsak egy hírvivő,
Ki hűvös közönnyel hozza a halott hírét,
Majd részvét és alázat nélkül
Kíván neki örök békét.

Üzenet nélküli sárga levelek
Keresik a feledett, áldott, régi neveket.

Amikor elmentél kialudt egy csillag,
Az angyalok a mennyországba hívtak.
De sajnos itt lent elvesztettünk Téged,
A legtisztább angyalát földnek és az égnek!
Nyugodj Békében .

Tragikus pillanat kihunyt a fényed, hiányzol fiam várok rád még élek. Bizakvó reményem tart létben, Várlak télen napsütésben, Őszben lehulló falevélben, Rügyfakasztó tavaszi szélben. Voltál bohókás ,mókás, Szerelmes, barát, testvér, Szerető anyukád gyermeke lettél. Nem sarjad tőled kisdeded, Csak emlékeidbe merítkezhetek,
Nélküled az ünnepek oly sivár.

 Drága elhunytak!
Friss virágot hoztam,
Könnyeimmel megöntöztem,
Hogy ne hervadjon soha.

Mindig neked illatozzon,
Virítson a sírhantodon,
De nekem a könnyem hullik,
Mert édesanyám úgy hiányzik.

Olyan régen elmentél már,
Itt állok a sírhantodnál,
Oly régóta idejárok,
Mindig hozok friss virágot.

Két kezemmel ültettem,
Könnyeimmel öntözgetem,
Simogatom a fejfádat,Fáj a szívem, mert nem láthatlak

Néha még az égen kereslek!
Tudom, hogy a földön nem találnék rád!
Néha még a mélyben kereslek!
Már tudom, az angyalom vagy,
És álmomban vigyázol rám!
Csak hallgatok... vége már,
Egy utolsó mondat még a fejemben jár,
Hallgatom, álmodom,
Most magunkat látom és én veled vagyok.

Volt egyszer egy mese, nem mondták el végig, nem jutottak, csak a közepéig. Beleszólt a végzet ebbe a mesébe, mikor legszebb volt, akkor hagyták félbe. Lehunytad a szemed, csendben elmentél, szívedben csak az volt, hogy minket szerettél.

"Ami sok emlék. Valaki itt hagyta őket. Valaki, aki elment. De hagyott valamit. Sok emléket. Sokszor felidézhetetlen, már csak foszlányokban, érzésekben, félelmekben, fájdalmakban, apró örömökben, pillanatokban élő emléket. Amelyek itt vannak egy darabka hangban, néhány képben, teleírt füzetekben, néhány hátrahagyott ecsetben, ecsetvonásban. És benned. Mert nem csak emléket hagyott.

A temető kapuja szélesre van tárva,
Útjait naponta sok-sok ember járja.
Van, aki virágot, mécsest visz kezében,
Olyan is, ki bánatot visz szomorú szívében.
  tizenkettő éve már, hogy ezt az utat járjuk,
Megnyugvást lelkünkben sohasem találtunk
Sírod előtt állunk, talán Te is látod,
Körülötted van ma is szerető családod
Eljöttünk újra , mert szeretünk Téged,
Szívünkben örökké hordozzuk emléked.
Te voltál nekünk a bíztató remény,
Nehéz napjainkban is az út mutató fény.