Szilágyi György:Így múlik el az életünk     .

 

 - Hol vagy fiam?

 

 - S, te hol vagy mama?

Így múlik el az életünk: emlékezünk, emlékezünk.
Egy régi bál, egy régi tánc, mindegy mi volt, semmit se bánsz.
Így múlik el az életünk: emlékezünk, emlékezünk.

Örvénylik múltunk mély tava.
Nincs nyár heve, csak tél hava.
Csitult a láz, elmúlt a tánc, szemünk körül már több a ránc.
Így múlik el az életünk: emlékezünk, emlékezünk.

 A gyermek még védtelen
a gyermek nem tudja, mi a félelem
a gyermek bátor és merész
vakmerőn tettrekész.
A gyermek még boldog és gondtalan
kacag mindenen s minduntalan
szemében röpke vendég a bánat
kis szíve érzi: mindenre van bocsánat.
A gyermek lelke hófehér
illatos kalács, puha, lágy kenyér
mit gyúrhatsz, ronthatsz és törhetsz
de mit oltárra is felemelhetsz
ha türelmes szód nyomán
kivirágzik benne a szeretet-erén.
Óvjad hát mindig gyermeked
törékeny virág ő, könnyen földre hull
úgy szólj hozzá, mint Isten angyala
légy te is teljes lényegedben
a türelem és szeretet maga.

Elmentél

Te elmentél tolünk
Hiányod érezzük
Vissza nem jöhetsz
Emléked velünk lesz

 

Zizzeno a sárga levél
felkavarja az oszi szél.
A sírokon gyász csendje ül
arcokon bú és könny vegyül.

Szeretteink porladnak itt.
Halk legyen a fájó szó, csitt!
Könnyem is oly halkan pereg
fátylát vonja, csak ott lebeg.

Fehér márványból palota
nincsen ajtó, ablak rajta.
Tetején virágcsokor ül.
Úgy fáj valami legbelül!

 Nézd fenn az égen,hogy ragyognak a csillagok.Hullanak a könnyeim tudod,hogy fáj nagyon.Ha itt lennél kérdeznéd mi bajom,csak annyit mondanék hiányzol nagyon...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Köszöntenélek, s nem lehet.
Már fentről nézel vissza rám.
Ünnepelnék, együtt veled,
de nem vagy már itt, jó Anyám.
Emléked még szívemben él,
de karom többé el nem ér.
Sóhajom száll, mint lenge szél:
– Fogadd hálámat mindenért!

Te voltál létem angyala,
biztonság, fészek, szeretet.
Hozzám szólt lelked szép dala.
Hallgattam, s néztem szemedet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Édesanyám emlékszel
féltőn őrizted léptem'
Hol van az a kislány
kire egykoron vigyáztál?

Messze van már elhagyott
szívében szeretet lakozott
Kicsi leány kicsi leány,
szeressed az Édesanyád!

Ölelnélek féltenélek
ha tehetném szeretnélek
De velem vagy álmomban
tündökölsz a csillagokban.

Szomorúan felnézek az égre
s látlak fényes csillag képében,
Könnycsepp gördül arcomon,
lepereg az ajkamon.

A szeretteink nem hagynak el minket. Egyszerűen csak eltűnnek a szemünk elől egy időre, de várnak ránk... az árnyékok között.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Devecseri Gábor

A szenvedésre emlékezzetek.
A szenvedésben lesz még részetek.
- mint volt is - , de én az Ő tövisével,
mely ágaimtól szívetekig ér el,
azt hirdetem, hogy igyekezzetek
szelíddé tenni próbált szívetek,
ti emberek kezétől szenvedő
és embert szenvedtető emberek.
És irgalmasabb lesz majd az idő,
Mit úgyis együtt kel töltenetek.

Királyi bevonulás
A virágvasárnapi szentmise liturgiája kissé eltér a szentmisék szokásos rendjétől. A mise ünnepélyes bevonulással kezdődik, pálmaágakkal kezünkben idézzük fel az Úr jeruzsálemi bevonulását, s ennek keretében olvassuk fel az erről szóló egykori eseményeket, idén Szent Lukács művéből. Az evangélium helyén pedig az Úr szenvedésének története, a passió hangzik el énekelt, ünnepélyesebb formában, vagy egyszerűen felolvasva.
Mostani elmélkedésünk témája a jeruzsálemi bevonulás.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szeressétek Isten egész teremtett világát, az egész világot, minden homokszemet a földön!
Szeressetek minden levélkét, Isten minden fénysugarát!
Szeressétek az állatokat, szeressétek a növényeket, szeressetek minden dolgot! Ha majd szeretsz már minden dolgot, meg fogod érteni a dolgokban Isten titkát is.