Fáradt szívem hangosan dobog,
Emléked árnya, még mindig itt lobog.
Szél hozta húrokon, felsír egy dal,
Minden ritmusa szívembe mar.
Megfáradt szívem hangosan dobog
Te érted... ki hiányzik nagyon
Kit az idő múlásával sem feledek
S, arra hogy mennyire szerettelek.
Bennem most a magány dalol...
Mert te már messze vagy...távol valahol..

 

A hit, a remény, a bizakvó tudat cserben hagy,
s csak egy kép marad,
Melyet örökre megőrzünk a szívünkben,
mert az emlékek azok,
amit még az idő sem vehet el!

 

 

Drága gyermekem, köszönöm imáidat.

Ebben a csendességben,  esdeklő kiáltásom hallatszik most. Térjetek meg! Jöjjetek és imádjatok! Böjtöljetek és imádkozzatok!

Sok emberáldozat, és még több emberáldozat lesz a jövőben és sokan hullanak a pokolba. Ezért kérlek benneteket, térjetek meg, higgyétek, hogy létezem, hogy meghaltam értetek és hogy mérhetetlenül szeretlek benneteket.

Kislányom! A jövőt nem tárhatom fel előtted, de tudnod kell, hogy a jelen helyzet után, már semmi nem lesz olyan, amilyen volt.

Az én apám

Az én apám volt nekem a minden,
Reggel, amikor nevetve elment,
Üres lett a ház, falak visszhangoztak,
Minden este vártam, hogy újra lássam.

Az én apám sok-sok évet megélt,
Ránk szentelte az egész életét.
Felnőttként is óvott, féltett a bajtól,
Jobb apát az Isten nem is adhatott.

Nagyon régen nincs már, ki féltene,
Ma is hiányzik ölelő keze.
Ma is várnám őt minden este haza,
De már csak a temető csendje fogad.

Sosem tudtam megköszönni mindent,
Mit kaptam tőle közös életünkben.

A Lélek ünnepén
A Lelket lesem én.
A Lelket, amely több,

mint költemény.
A Lelket, amely sosem volt enyém.
A Lelket, amely sosem lesz enyém.
A Lélek ünnepén
Szomorún zendül egyetlen igém:
“Hogy születhetik újjá, aki vén?”

 

 

HÚSVÉT

Miért keresnéd Őt a sírba
Hisz nincsen ott, mert nem halott.
Halál bilincse szétszakítva,
Az Úr Jézus feltámadott!

A Golgotán volt az ítélet,
Ott gyõzte le a bűnt s halált.
A sírból most kikelt az élet,
Az ígéret valóra vált!

A Golgotán Õ meghalt érted,
Ó bűnös szív, ezt ne feledd.
A Golgotánál hajtsd meg térded,
És sírva sírj bűnöd felett.

De nagypéntekre jött a húsvét,
Örülj, ujjongj bűnbánó szív,
Az Úr életre kelve ismét,
Örökre él s életre hív!

Lelkünk soha sincs olyan közel a valósághoz, mint a temetőben.
Itt vége az őrületnek és a hazugságnak. A lét éppolyan meztelenné
válik, mint a születésünk pillanatában. Nincs már gazdag, szegény,
ellenség, barát - az önzés falai leomlanak, és megszűnik az esztelen
rohanás. Jó illat van a temetőkben - és az embereknek utólag eszébe
jut, hogy szeretniük kellett volna egymást.

Müller Péter

A halottakért való imádságot említi például a Makkabeusok 2. könyve (2 Makk 12,38-45). Luther Márton pontosan azért utasította el a Lipcsei dispután, hogy ez a könyv a Biblia részét képezné, mert igen kellemetlen volt a számára, hogy itt ilyen világosan szó van az elhunytakért való imádságról és az értük felajánlott áldozatról. Luther ekkor döntött a rövid (a zsidóság által egy erősen keresztényellenes légkörben Jamniában meghatározott) kánon mellett, szakítva így egy 1500 éves keresztény hagyománnyal, amely ezeket a könyveket sugalmazottnak ismerte el.

Csillagok gyúlnak a messzeségben.
Hűvösre fordult az éj, rideggé vált minden.
Párás ködben úszik az alföldi táj,
Reggelre a dermesztő fagy jéggel fedi már.

Előkerült a múlt az emlékek képében,
Szívbemarkolóan elcsendesül minden,
Megérint az elhunyt ősök szelleme,
Messze vannak, de itt élnek a lelkemben.

Leülök a végtelen semmi peremén,
Nincs tovább, itt vagyok az út végén,
Szemben velem lepelbe öltözött lények,
Nincs testük, de csillogó szemmel néznek.

Eltávoztak már Ők e földi világból,
Test nélkül élnek Tőlünk nagyon távol.
Génjeiket hagyták örökül nékünk,
Így most is itt élnek örökül mivelünk.

Gyertyát nyújtunk emlékül e napon,
Virágcsokor díszlik minden egyes síron,
Néma csendben gondolunk most rájuk,
Egy rövid ideig a régmúltban járunk.

Lángol a temető gyertyáktól lángol
Sírok peremén jár a "hiányzol"
sikító szelek tőrnek a fényre
józan okosság égi reményre.
Apóka mécses - anyóka sírján,
egyszerre élnek - egyszerre halvány.
Jár a krizantém, jár a nagy kertben,
Álmokat árul halál-ligetben
Őszülő rózsák állnak a sorban
Madárfészek egy csipkebokorban
Lángol a bokor, lángol a fészek
Szárnysuhogású csillagos ének
Kereslek téged - kereslek egyre
Fénylő arcodat mutasd meg végre
lángol a temető - gyertyáktól lángol
Itt vagy?