"Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy ,,nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül - a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen - a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:
- Milyen hülye voltam!

 KÖSZÖNTŐ IDŐSEK NAPJÁRA.

Dsida Jenő: Én hívlak élni Hallgasd meg mit suttog az élet, élni hív újra meg újra téged. Ne nézz vissza a sáros útra, legyen előtted minden tiszta. Emeld fel fejed, lásd meg a szépet szemed kékjében égjen a fényed. Lásd meg végre, hogy szeretnek még akkor is, ha nevetnek, hisz mosolyt te csalsz arcukra, ismerj bennük magadra! Soha ne bánd, ha fáj, hisz erőre így találsz. S mi most bánatot okoz később nem lesz rá gondod. Hidd el jól tudom, hogy fáj, de hinnünk mindig muszáj. Fogd a kezem, ha úgy érzed, hogy szívedből kihull az élet. Ne keresd már, hogy hol tévedtél, ne sírj azon, mit meg nem tettél. Gyere velem, én hívlak élni vérző szívvel is remélni….

 Ma lélekben újra együtt lehetünk.Eszembe jutnak az együtt töltött napok.

  Fülembe újra megcsendült a hangod. Csabi fiam!! Nem is tudhatod, mennyire fáj      hiányod ! Gyertyát gyújtok így kívánok boldog névnapot édesanyád.

Lecsukott szemmel még látom a lelkét
ki mellettem ül, és nékem mesél...
nem, maradt utánad, más csak az emlék
Örökké szeretlek bárhol legyél!

Akárhonnan jövünk, akármerre megyünk,
a búcsú mindig bánat,
és mindig fájnak a halk-szavú árnyak,
kisértetes csengés: talán soh'sem látlak...

Jöhet még egy este,
egy utolsó este, egy fekete este,
mikor váratlanul, furcsa Sors-szeszélyből
belehalkulunk a véghetetlen Csendbe.

Azért van ez nálunk:
akármerre megyünk, akármerre járunk,
a búcsúzásunk bánat,
a kisértetes árnyak halk-szavú csengése
a szívekbe fájnak:
talán soh'sem látlak... Talán soh'sem látlak...

Fáradt szívem hangosan dobog,
Emléked árnya, még mindig itt lobog.
Szél hozta húrokon, felsír egy dal,
Minden ritmusa szívembe mar.
Megfáradt szívem hangosan dobog
Te érted... ki hiányzik nagyon
Kit az idő múlásával sem feledek
S, arra hogy mennyire szerettelek.
Bennem most a magány dalol...
Mert te már messze vagy...távol valahol..

A hit, a remény, a bizakvó tudat cserben hagy,
s csak egy kép marad,
Melyet örökre megőrzünk a szívünkben,
mert az emlékek azok,
amit még az idő sem vehet el!