2018. május 27. – Szentháromság vasárnapja

Abban az időben a tizenegy tanítvány elment Galileába, fel arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak előtte a földre. Egyesek azonban még mindig kételkedtek. Jézus odament hozzájuk, és ezt mondta nekik: „Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön. Ezért most menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!”

Mt 28,16-20

Elmélkedés:

Az Úr végakarata
A legtöbb ember élete előrehaladtával szükségesnek látja végrendeletének elkészítését. Ebben a hivatalos iratban rendelkezik arról, hogy halála esetén mi a teendő, hová temessék, illetve mi legyen vagyonának, anyagi és szellemi javainak sorsa. Bár általában a legtöbben csupán az anyagiakról szoktak rendelkezni végrendeletükben, előfordul az is, hogy valamilyen üzenetet is átadnak ilyen módon utódaiknak, örököseiknek, például azt, hogy folytassák az általa megkezdett vagy végzett, az emberek számára értékes szolgálatot. Ilyen végrendeletként, szellemi örökségként érdemes értelmeznünk Jézus szavait, amelyeket ma, a Szentháromság ünnepén olvasunk az evangéliumban. Az Úr végső akarata az, hogy mindaz, amit földi küldetésével megvalósított, az ő mennybe való visszatérése után is folytatódjon, mégpedig az általa alapított közösség, az Egyház közreműködése, szolgálata által. Annak érdekében, hogy az Egyház tagjaiként és az Úr küldötteiként teljesíteni tudjuk feladatunkat, érdemes pontról pontra végigvennünk, hogy mit tartalmaz Jézus végrendelete.
Elsőként ezt mondja: „Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön.” Alapvetően saját helyzetünk tisztázására szólít fel minket ez a kijelentés. Emberként nem rendelkezünk isteni hatalommal, erővel vagy képességekkel. Minden hatalom az Úré és mi tőle kapunk hatalmat ahhoz, hogy küldöttei legyünk. A magunk erejével semmire sem jutnánk, ezért érdemes szerénységet tanúsítanunk és elismernünk azt, hogy csak szolgák vagyunk, eszközök az Úr kezében.
A végrendelet ennek tisztázása után felszólít minket: „Ezért most menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet!” A felszólításban külön hangsúlyt kap a „most.” Nem késlekedhetünk, nem várakozhatunk tétlenül, hanem most kell elindulnunk. A feladat az, hogy az Úr Jézus tanítványaivá tegyük az embereket. Nem a magunk tanítványaivá, hanem Jézus tanítványaivá! Ne az legyen a célunk, hogy legyenek követőink, hanem az Úr követőivé váljanak azok, akikhez eljut az ő tanítása. E körből pedig senki nincs kizárva, az örömhír egyetemes, mindenkihez, minden nemzethez szól.
Jézus végakaratának következő pontja így hangzik: „Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!” Egy végrendeletben nincs helye a felesleges szavaknak, ezért Jézus is a lényeget említi. Azzal válik valaki Jézus tanítványává és követőjévé, hogy megkeresztelkedik. Aki tehát eljut a hitre és követni akarja Jézust, az elé nem kell akadályokat görgetni, hanem részesíteni kell őt a keresztségben, hogy aztán annak kegyelmi gyümölcseként tovább haladhasson a hit és az üdvösség útján.
A következő mondat a további teendőket rögzíti: azokat, akik részesültek a keresztségben, „tanítsátok meg mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek!” Ez a pásztori gondoskodásra és vezetésre való felszólítás, azaz ne hagyjuk magára a megtérteket, a megkeresztelteket, a hit útján elindulókat, hanem vezessük őket a krisztusi parancsok útján, amely egyetlen törvényben, az Isten és az embertárs felé irányuló szeretetben foglalható össze.
A végrendelet utolsó mondata olyan ígéretet fogalmaz meg, amelyet Jézuson kívül egyetlen végrendelkező, a túlvilágra készülő ember sem írhat le ilyen határozottsággal: „És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!” Egyetlen emberi alkotás, egyetlen emberi életmű sem örökérvényű, az idő múlásával minden elenyészik. Lehet, hogy ezer vagy millió év kell hozzá, de elenyészik, hatását veszti mindaz, amit emberek hoztak létre. Krisztus műve azonban örök, az általa hozott megváltás, mint Isten ajándéka az idők végéig minden emberre kiterjed. Ő elmondhatja, hogy a világ végéig köztünk marad, velünk marad, mert nem csak ember, hanem valóságos Isten.
© Horváth István Sándor

Válasz