EMLÉKEZZÜNK SZERETTEINKRE

EMLÉKEZZÜNK SZERETTEINKRE hírei

Vigasz a léleknek.

5 hónapja | Szántó Imréné Mária | 0 hozzászólás

A világ halad tovább. A nap felkel, az emberek sietnek, nevetnek, beszélgetnek. Az élet zajos és türelmetlen. Mintha semmi sem történt volna.
De te közben még mindig ott vagy… a csendben. A múltban. Egy pillanatban, ami megváltoztatott. Amikor valaki, akit szerettél, kilépett az életedből, és te azóta próbálod megérteni, hogyan is kell nélküle továbbmenni.
És nem is baj, hogy nem tudsz lépést tartani a világgal. Mert a gyász nem siet. A szív nem az óra szerint gyógyul. A fájdalom nem múlik el attól, hogy körülötted minden forog tovább.
Maradhatsz még egy kicsit ott, ahol fáj. Ahol ő még benned él. Ahol az emlékek melegebbek, mint a jelen. És ez rendben van.
Mert egyszer – nem ma, talán nem is holnap – de megtanulsz lépni. Először csak egy kicsit. Nem a felejtés felé, hanem az elfogadás felé. Az élet új ritmusa felé. És a múlt nem tűnik el – csak megtalálja a helyét benned. Csendesen. Mélyen. Szeretettel.
Vigasz a léleknek

A fájdalom nem mindig kiált. Néha csak leül melléd csendben, és te érzed, hogy ott van. Nem kérdez, nem magyaráz – mégis minden szavánál jobban érted, amit mond. A lelked reagál rá. Elhallgatsz. Figyelsz. Mert tudod, hogy most nem kell szavakat keresni, csak jelen lenni abban, ami van.
Ez a csend nem üres. Tele van emlékekkel, szeretettel, veszteséggel, hiánnyal. És valahol mélyen – gyógyulással is. Mert amikor a fájdalom csendben beszél, a lelked lassan megérti: nem kell minden érzést elűzni. Vannak érzések, amiket át kell ölelni.
A vigasz nem mindig gyors. Néha csak annyi, hogy egy nap nem fáj annyira, mint tegnap. Vagy hogy már el tudsz mosolyodni egy régi emléken. Apró jelek ezek – annak, hogy a lelked még mindig él, még mindig szeret, és lassan, óvatosan, újra épül.
És ebben a csendes párbeszédben a fájdalom egyszer csak nem ellenség többé, hanem emlékeztető: valami fontos volt. Valaki fontos volt. És bár már nincs ott úgy, mint régen, benned él tovább– csendben, halkan, örökre.
Vigasz a léleknek

Címkék: imrene szántó mária