EMLÉKEZZÜNK SZERETTEINKRE

EMLÉKEZZÜNK SZERETTEINKRE hírei

Emléked itt él a szívünkbe.

9 éve | Szántó Imréné Mária | 2 hozzászólás

Úgy ment el õ is hogy visszajön,
Nevetett, kis bátor katona volt,
Nézte a lány szemét,
Tréfálkozva vette fegyverét,
Vissza tükrözte a nyári éj,
Vidám tekintetét.

Ne sírj, ha többé sose látnál,
Ne várj, ha már hiába várnál,
Ne sírj, hisz nem én rajtam múlik,
Hogyha egyszer nem jövök.
Biztos lesz más
ki megvigasztal téged,
Ne várj, majd meggyógyít az élet,
De én szeretlek amíg élek,
Amíg élek, amíg élek!

Levele már nem volt oly vidám,
A mosoly elvész a háborúban,
És túl a kerteken,
Lassan érik már a gyõzelem,
És egy tiszt jelenti lelkesen,
Ma nincs nagy veszteség!

Ne sírj, ha többé sose látnál,
Ne várj, ha már hiába várnál,
Ne sírj, hisz nem én rajtam múlik,
Hogyha egyszer nem jövök.
Biztos lesz más
ki megvigasztal téged,
Ne várj, majd meggyógyít az élet,
De én szeretlek amíg élek,
Amíg élek, amíg élek!

Fekete ruhában van a lány,
Béke jött a gyûlölt háborúra,
Nézi a kék eget,
Szinte számon kér egy életet,
Hátha vissza adja kedvesét,
A késõ õszi éj!

Ne sírj, mert többé sose látod,
Ne várd, hisz már hiába várod,
Ne sírj, hisz nem õ rajta múlott,
Hogy már többé nem jön el,
Biztos lesz más ki
Megvigasztal téged,
Ezt õ is így kívánná néked,
Míg élt nem szeretett csak téged.
Most a kéklõ messszeségbõl szól hozzád hozzád.