EMLÉKEZZÜNK SZERETTEINKRE

EMLÉKEZZÜNK SZERETTEINKRE hírei

Elveszítelek

Elveszítelek.Érzem.
Nem győznek az ész érvek.
A józan ítéletek.
A sok közös eszmecsere,
Az életről, a fájdalmakról,
A célokról,
Mind egytől egyig hiábavaló.
Álltam a ház falánál,
Egy széles fogú villával,
Izzadásig dobáltam
Kosár számra a padlásra
A diót.
Ami visszahullott egy az egyben rám.
Az ősi ösztön, meg a gének,
Az ősbevésődés!
Meg ne erőlködjek hiába!
Nem vagyok ellenfél a vér szavának.
Hol a helyed a világban,
Te nagy álmodozó?
Mikor érzed, hogy megérkeztél
Te világutazó?
Miért érzed, hogy csak akkor vagy nagy,
Ha mindenkit padlóra raksz?
Mikor döbbensz rá, hogy nem ez
Az élet!
Amiben nincs hit, szerénység, alázat!
Felmásztál egy magas fára,
Onnan széttekintettél.
Megláttad a világot, messzi horizontot,
De nem üldögéltél sokáig, hogy
Beteljen szíved vele.
Nem adtál esélyt se, hogy a józanész vezéreljen.
Lassan elkezdted fűrészelni magad alatt
A fát, hogy a mélybe zuhanjál.
Most ott ülsz a fa alatt,
Az ütések fájnak,
Míg zuhantál, letörtél minden ágat.
Mibe kapaszkodsz, ha újra indulsz?
Elérhetetlen magasan fenn maradt,
Az álom, a cél,az alázat.
Ha ennyire konok vagy
Hát ülj a fa alatt!
Ne törődj velünk,
Akik siratnak!

Emlék a szívembe él, drága jó édesanyám.