EMLÉKEZZÜNK SZERETTEINKRE

EMLÉKEZZÜNK SZERETTEINKRE hírei

Emlékezzünk közösen.

8 éve | Szántó Imréné Mária | 0 hozzászólás

Mennyi szép csillag tündököl
az éji csendben odafenn!...
S megannyi puszta sír hallgat
a temetőben idelenn.

Komor kőtömbök és fejfák -
némelyik szép, drága márvány:
Mind csupa megkövült könnycsepp
gyászosan, mereven állván.

Akik egykor köztünk éltek,
most vésett nevek és számok:
Elporladt emlékek, testek;
kialudt szívek és lángok.

Isten keze által ők is
e földi porból születtek,
S mi magunk is azzá leszünk,
ha majd egyszer eltemetnek...

Sokan csak most eszmélnek rá:
tisztelni kellett volna Őt!
S csak most érzik elveszettnek
a nem Vele töltött időt!

"Istenem! Mit nem adnék, ha
most ideülhetne mellém!
Ha újra csak vele lennék,
s gyöngéden átölelhetném..."

Mereven és szavak nélkül
Szólunk néma emlékéhez;
Ezüst könny gyűlik szemünkben,
S mind lehull majd sírkövéhez...

Verőfényes már az égbolt:
fentről néznek a csillagok,
De az Értük felgyúlt lángok
fénye mégis szebben ragyog!

A rideg sírok kövein
áthat a gyertyák melege,
S feléleszti hamvaikat
a családok szeretete!...

Ki fontos neked, öleld át -
hadd érezze szereteted!
S ha már nem lesz rá alkalmad,
bánhatod, hogy nem tetted meg!

Most tegyél jót másokkal, hogy
mindig szeretetben élhess:
S egyszer Érted is lobogjon
tengernyi gyertya és mécses!

Csendes kert: a remény kertje,
Nyugalom és béke benne.
Földszagú szél fújdogál,
Nagy kőtáblák közt cikáz`.

Csend van itt: a lélek csendje.
Hiszen ez az élet rendje:
A test végül itt pihen meg
S a lélek fut a végtelenbe.

Sírhantok közt meg-meg állunk,
Nevekben emléket látunk,
Kedves arcot, mogorva urat,
Gyermeket, ki gyermek maradt.

Életek, mik tanítanak:
Nevetni kell - sírni is szabad!
De élni és szeretni kell,
Mert az emlékünk megmarad!

Címkék: szántónémária 2016.marc.3