A fájdalom csak átmeneti. Eltarthat egy percig, egy óráig,
egy napig vagy egy évig, de idővel enyhülni fog és valami
más lép a helyébe. Ha viszont feladom, annak a fájdalma
örökké elkísér.

Válasz

Egyszer

Egyszer mindenki életében eljön a pillanat,
amikor megáll csendben egy hulló levelű fa alatt,
és elrebeg egy imát.
Nem templomit...
nem olyat amit a világ hall és lát,
hanem fénylőt... amiben odaadta magát.
Csak ő érti... és talán az, aki miatt idejött.

Nem is úgy szól az ima. hogy könyörögjön...
talán csak úgy... hogy valamit közöljön.
Csendben... csak magának, és csak neki...
annak aki meghalt...
de az emlék, még mindig élteti.


(Léria Dipán)

forrás: rozsakert.bloglap.hu

Válasz

Ady Endre fájóan szép soraival emlékezzünk

Ó hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk,
Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk.

Válasz

Meghaltál, s összhangban tetted az addigiakkal,
jó élet végén jó a halál maga is.
Mindent megcselekedve, amit rendeltek a dogmák,
földi bilincsektől menten a mennybe röpülsz.
És most, szent anya, égi lakó, áldjon meg az Isten,
s engemet, itt maradót élni segítsen imád.
Látjuk még, tudom én, egymást, ha a harsona fölzeng,
s mind a világegyetem sarkai visszaverik.
Addig aludjon tested békességgel a sírban,
és a nehéz kőlap könnyü legyen porodon.

Hát így búcsúzom én is halottaimtól, régiektől, újaktól, nem is teszek hozzá semmit.

Válasz

VALAKIK HIÁNYOZNI FOGNAK

Valakik hiányozni fognak,
kik ránk már nem mosolyognak.
Egyik szemünk sír, a másik nevet.

Így várjuk, a meghitt ünnepet.
Gyertyát gyújtunk, a hideg téli estében.
Vacsorázunk, a karácsonyi fényben.

Arcunkról lassan eltűnik minden könnycsepp.
S örülünk, minden ölelésnek.
Bár valakik hiányozni fognak.

Asztalnál, velünk már nem falatoznak.
Fentről néznek már reánk.
Értük is ég, majd a gyertyaláng.

Karácsonykor sok lélekangyal a földre száll.
Mindegyik megkeresi elhagyott otthonát.
Melegséggel töltik be a szobát.

Csendes éjben, sok lélek egymásra talál.
Valakik hiányozni fognak.
Emlékük szívünkig hatolnak.

Üvegdíszben csillan a könnycsepp.
Ők velünk, már nem ünnepelnek.

Jolie Taylor

Válasz

Édesapa, vigyázz ránk!

Mintha csak tegnap lett volna.
Úgy emlékszem arra a napra.
Amikor beborult az ég, és sírtam.
Hiszen elmentél, drága apa!

Mikor tétlenül néztem mindent.
Szívem fájt, de segíteni nem tudtam.
Kérdeztem, hogy miért ilyen gonosz a halál?
Miért vett el ilyen hirtelen?

Gyászom azóta sem múlott el.
Hiszen szerettelek nagyon!
Ha az idő ott megállt volna.
Akkor lehet, hogy jobb lett volna.

De az idő továbbment.
Nem állt meg, és ez kegyetlen.
Sírodat látva szívem fáj.
Bárcsak élnél még, édesapám!

A család sokszor gondol rád.
Sokat sír szívük, még ha titkolják is.
A bánat bennük is mélyen maradt.
Csak megtanultak élni a hiányoddal.

Ahányszor csak csillagos az ég.
Sokszor keresem ott csillagod.
Hiszen onnan ragyogsz már ránk.
Vigyázz hát ránk, míg földi utunk tart tovább.


Forrás: www.poet.hu magyar versek

Válasz

Drága fiam nagyon fáj hogy elmentél.2004 május 30 án.

Válasz

Kedves Gyászoló Család!
Elhunyt hozzátartozójuk miatti gyászukban fogadják őszinte részvétünket. Nem lennénk igazi keresztények, ha nem osztoznánk a gyászolók fájdalmában. Jézus is ezt tette, amikor könnyezett barátja, Lázár sírja előtt. Ha Ő nem szégyellte könnyeit, nekünk sem kell szégyellnünk. A halottakért hullatott őszinte könnyekben a szeretet fényei ragyognak. 2021/01/07 Imrene Szántó Mária.

Válasz

SZÜLŐIM SIRJANÁL

Alusztok rég, kopár, kietlen
Temetőben, domboldalon;
De hát a földi gondok ellen
Lehetne-é jobb oltalom,
Mint egy horpadt, öreg, magános sírhalom?

A nagy világ lármája nem hat
Ez elhagyott nyugvóhelyig;
Kihajt a lomb, s megint lehervad,
Év, év után múlik, telik,
Mérve a vén idő egyhangú lépteit.

De ti, akik alusztok mélyen,
Nem halljátok, nem méritek;
Nem rezdül át a néma éjen
Se hang, se fény. Lenn a hideg,
Beomlott sírgödör sugártalan, siket.

A szél a fák fagyvette ágát
Már tőletek tördelheti.
Mindegy, a sírok pusztaságát
Fehér hó vagy zöld fű fedi,
Vagy a fű gyökerét a nyár kiégeti.

Nem bánt, a föld kiszáradt keble
A hőségtől, ha megreped,
Ha nincs az égnek áldó cseppje,
A gabona szomjan eleped
S ínség köszönt be a remélt bőség helyett.

Ínség jöhet, tinéktek nincsen
Magtárra, csűrre gondotok;
A jól bezárt ajtón, kilincsen
A sápadt gond be nem kopog
S nem láttok könnyeket, ti kétszer boldogok.

Nem látjátok - óh fájna nektek -
Hogy' rombolnak az új idők,
S mindazt, mi szent volt szíveteknek,
Hogy' rúgja lábbal száz ripők,
S már diadalmasan ujjong a céda gőg.

S ha sorsa tán eléri végkép
Ez átokverte nemzetet,
Ha meg kell mind fizetni vétkét,
S hangzik, hogy ,,elvégeztetett";
Nem fogja vad keserv szaggatni szívetek.

Alusztok, mintha rég kihalva
Kerengne már e porvilág,
S csak egy komor, bús ravatalra
Nézne a csillagmiriád
A hangtalan, hideg, rejtelmes űrön át.

Válasz

Gyermekszívemet hála járja át, és köszöntök ma minden nagymamát, akik szeretve szolgálnak nekünk, megértő szívvel örülnek velünk. Minden örömünk megtízszerezik, s a bánatunkat mind megfelezik. Áldja meg az Úr nemes szívüket, és jutalmazza szeretetüket!

Válasz